Fazekas Rózsa: Gróf Károlyi György naplófeljegyzései 1833–1836 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 26. (Nyíregyháza, 2003)

Pillanatképek Károlyi György itthoni életéből (1835. június 7. — 1836. május 14.) - „...jövet s menet közt..."

öreg napjaimra találok-e benne azon gyönyörűséget, melyet méltán kívánhatnék. Ki tudja, szegény magyar haza csak innét 10 esztendőre is minő állapotban, és mely szomorú köi nyülmények közt fog nyögni. Ki tudja, ha maholnap ez a kevés szabadság, mellyel a privilégiait status [kiváltságos rend] él, nem fog-e egészen megszűnni. Akkor pedig a nemzetiség, a politikai létünk, egyszóval az egész magyar név elenyészik, és kevés esztendő alatt a feledékenységbe és az elhalt nemzetek sorába esünk, és csak az öregek, még lassan ki nem halnak, fogják még búsulva a szegény magyar nevet emlegetni. Az új generatio pediglen más nemzetté válván, talán még csúfolva mutathat ránk, mint akik az őseikrűl rájuk szállott hagyományt önügyetlenségük, sötétségük és előítéletek átka által el tudták veszteni. Ez pedig igen könnyen megtörténhetik, de ennek nézője és tanúja lenni bizonyosan nemigen irigylendő vocatio [hivatás]. Adja az Isten, hogy csalódom, de alig hiszem, hogy a mostani létünknek elébbutóbb más kimenetele legyen. És mégis magam meggyőződésem ellen dolgaimat úgy intézem, mintha legállandóbb létünk, legszebb jövendőnk virágzana. Ezt szeretném, ha valaki megexplicálná [megmagyarázná]. Meglehet, hogy egypár hónap alatt házastársról is gondoskodom, egyszóval, aki minden gond és baj nélkül szabadon, mint a madár a levegőben élhetnék, maholnap csak azokat halmozok fejemre. És miért? Sokat gondoltam efelől, és más okát nem tanálhatok, mint azt, hogy némelyekbe már belekezdvén nemigen akarom abbahagyni, és a fő okát abban tanálom, hogy seriosusabb [komolyabb] foglalatossághoz, tudományos munkálódáshoz ifjúságomnál nem szoktattam magam, és így, hogy későbbi esztendőkre az életben egy kis interessém [érdekem] legyen, ilyenekhez mint építés, jószágvétel és annak kellemetes elrendelése, és végtére házassághoz kell fognom, hogy csak valahogy időmet és a gondviseléstűi szabott napjaimat kihúzhassam. Nem tudom, ha nem csalódom, de ezt a nevelésem egy nagy hibájának tekéntem, és oly hibának, melyet csak nagymértékű állhatatosság lenne képes kiirtani, vagy legalább javítani. Szinte szeretném, ha ezeránt valakivel bizodalmasan beszélhetnék, de alig esmérek valakit, aki ezen ideámat jól felfogná, és bizodalmas nyfltszívűséggel e tárgyban tanácsot adhatna. Kölcsey lenne egy, a kevesek közt, de annak társaságában oly keveset vagyok, und zu so einer Mitteilung gehört ein großer Vertrauen und ein hoher Grad von Intimität [és egy ilyen közléshez nagy bizalom és az intimitás magas foka kell]. Széchenyit szívesen megkérdezném, de most már nem vagyunk oly szoros összeköttetésben, mint ezelőtt, és azonkívül