Fazekas Rózsa: Gróf Károlyi György naplófeljegyzései 1833–1836 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 26. (Nyíregyháza, 2003)

Károlyi György, a nagy utazó

kásái és szabályai szerint működött. Leginkább a rossz közlekedési viszonyok, és a tisztaság hiánya zavarta. A szicíliai városokat piszkosnak, mocskosnak találta. Az olasz nyelvet nem beszélte, de ennek hátrányát nem érezte igazán, mert azokban a társaságokban, amelyekben megfordult a német és a francia volt a társalgási nyelv. A Török Birodalom részét képező nagy múltú keleti országokba — Egyiptom, Palesztina, Libanon, Szíria — érve egy eddig teljesen ismeretlen, új világ tárult fel előtte. Minden érdekelte. „Egy nagy város, melyet először látogatok többnyire nagy mulatságomra szolgál. Mindent megnézni, az utcákban sétálni, ahol portus [kikötő] vagyon a hajókat nézni, ítéletem szerént az utazó fő gyönyörűségiJiez tartozik." (1835. május 2.) Kairóban ezt jegyezte fel: „A napot főképp az utcákon és hazárdokban töltöttem. A város nagyságái csak így lehet jól megösmérni, és a különféle régiforma és archileclurai épületeket a sok rongyos házakbúi úgyszólván kikeresni. Egynéhány órát várakozással töltöttem, vagy inkább vesztettem. Kíváncsi voltam tudniillik azEinzugot [menetet] látni, melyet a menyasszony az apja házábúl a férje palotájába leszen, és ez igaz török gusztusú vala. " (1834. szeptember 25.) Jó megfigyelőkészségéről tanúskodnak egy-egy városról, vidékről alkotott rövid, tömör megjegyzései, amelyek legtöbbször értékítéletét is magukban foglalják. Kairó „első tekéntele sokkal kellemetesebb, mint Alexandriáé, minthogy sok fák, kertek, hegyek etc. vannak. Az utcák keskenyek, és mint minden török városban felette piszkosok." (1834. szeptember 24.) Aszjút láttán a következő általánosításra jutott: „olyan, mint a többi egyiptomi városok: piszkos, keskeny utcák, meglehetős nagyságéi bazardok, melyekben a legközönségesebb portékákon kívül, semmit sem lehet kapni". (1834. december 1.) A meglátogatott országok társadalmáról, lakosságának életkörülményeiről keveset írt, részletekbe egyáltalán nem bocsátkozott, de megjegyzései arról tanúskodnak, hogy figyelmét nem kerülte el a „bennszülöttek" nyomora, kiszolgáltatottsága, a látvány sajnálatot, együttérzést váltott ki belőle. A közel-keleti, de különösen az egyiptomi települések láttán kiemelte a múlt és a jelen közötti óriási kontrasztot. Az ókori egyiptomiak teljesítménye lenyűgözte, csodálattal töltötte el. Ezeket az érzéseit legtökéletesebben a karnaki templom látványa kapcsán fogalmazta meg: „alig van az a penna, mely ezt úgy leírhassa, hogy aki nem látta, messziríil is csak egy ideát [elképzelést] formálhasson magának. Ezen iszonyú nagy és fölséges conceptiót [elképzelést] és azoknak kivitelét látni kell, hogy az ember érthesse, mit nem képes az emberi ész, és főképp, mily nagy tökéletesség lépcsőjén állottak a tudományok és szépművek a régi egyiptomiaknál. Meri akik ezen épületek plánumait készítették, és hasonlóul, kik azokat kivitték, a matematikát, mechanicának minden részeit, astronomiát és történetleírást tökéletesen ludniok kellett, azonkívül a rajzolásnak annyira