Fazekas Rózsa: Gróf Károlyi György naplófeljegyzései 1833–1836 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 26. (Nyíregyháza, 2003)
Károlyi György, a nagy utazó
megye főispánja lett. A kormányzat reformszándékáról azonban hamarosan, már 1844-45-ben kiderült, hogy szemfényvesztés. Károlyi György az 1840-es évek elején fenntartásokkal, később, különösen 1845 után egyre nagyobb bizalommal Batthyány Lajos mérsékelt, a főúri ellenzék vezető szerepét biztosítani akaró politikai irányvonalát támogatta. Az 1840-es évek folyamán aktív szerepet játszott a különböző társadalmi mozgalmak és egyesületek vezetésében is. Bár Károlyi György a fokozatos átalakulás híve volt, 1848 márciusa után is részt vett az országgyűlés munkájában, sőt tagja volt annak a küldöttségnek, amely március 15-én az országgyűlési feliratot Bécsbe vitte. Elvállalta a Szatmár megyei főispáni tisztséget, és mint főispán jelen volt a népképviseleti országgyűlésen is. Belépett a nemzetőrségbe, és hamarosan őrnagyi rangot kapott. 1848 őszének eseményei választás elé állították. Egyéniségéből, meggyőződéséből következett, hogy a politikától való visszavonulás mellett döntött. 1849 januárjában — Pest osztrák megszállása után — házából hurcolták el sógorát, Batthyány Lajost. 1849. június 5-én mint nemzetőrparancsnok részt vett a Pestre bevonuló Kossuth díszkíséretében, amiért majd súlyos árat kellett fizetnie. 1849 júliusában Haynau az ő palotáját választotta főhadiszállásául. Károlyi Csurgóra vonult vissza, ahol augusztus 11-én letartóztatták. Szeptember 16-án kiszabadult ugyan, de a haditörvényszék csak decemberben zárta le ügyét: 150 ezer forint pénzbüntetésre ítélték. 1849-50-ben más csapások is érték, amelyeket nehezen tudott kiheverni. Hazája a teljes jogfosztottság állapotába került, István bátyját bebörtönözték, és mindehhez társult házasságának összeomlása. Felesége Klapka György oldalán emigrált. Eletének hátralévő részét visszavonultan töltötte, csak 1861-ben, illetve 1867-ben vállalta el rövid időre Szatmár megye főispáni tisztét. 1877-ben súlyos betegség után halt meg.
