Galambos Sándor: Az 1848–1849-es szabadságharc német szemmel - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 25. (Nyíregyháza, 2001)

Bevezetés

olyan ember, mint a mi Dahlmannunk és Gervinusunk, 60 akik a ma­guk történeti tudásának segítségével és a sokoldalúan mérlegelő ér­telmezés hideg számításával akarják az eseményeket irányítani, anélkül, hogy a népek szívét számításba vennék, a szívet, amely kü­lönösen a nemzeti lelkesültség idején sokkal nagyobb hatással van a tömegekre és ezáltal az eseményekre, mint az elemzés és a filozó­fiai elmélkedés. Pulszky azokhoz az elméleti politikusokhoz tar­tozik, akik korunkban a legjobb akarat ellenére általában minden párttal összevesztek, mivel ők nem a cselekvéshez, hanem csak a beszédhez értenek, és a szekeret, ahelyett, hogy előre tolnák, egyre mélyebben a talaj nélküli életidegen tudás mocsarába taszítják. Pulszky olyan ember, akinek éppen elég ereje van ahhoz, hogy egy forradalmat felszítson és később irányításában részt vegyen. Befo­lyása a bécsi októberi forradalomra, amelyet Windisch-Grätz oly­annyira felrótt neki, hogy ez szinte a fejébe került, a valóságban tel­jesenjelentéktelen volt. Az egyetemisták választmányára egyáltalán nem volt hatása, a demokratikus központi választmányban csupán egy kétes jellemű ismerőse volt, dr. Chaifes, alig fogta föl az Október-mozgalom nagy hatását a magyar körülményekre, és ezért pénzügyileg egyáltalán nem támogatta. Mindaz, amit az egyetemi bizottmánynak és a de­mokratáknak a magyar minisztérium és különösen Pulszky által tör­tént nagymérvű megnyeréséről az ellenpárt híresztelt, merő valót­lanság, és mind maga Pulszky nyilvánosan, mind a későbbi tények megcáfolták. Amikor Windisch-Grätz herceg október 23-án Pulszky kiadatását követelte, Bem tábornokkal és dr. Schütte-vel együtt, ak­kor ő nyomtalanul eltűnt, mivel nem volt bátorsága, hogy kivárja a harc végét. Álruhába bújva Magyarországra menekült, és amikor itt Magyarországon Pest és Buda bevételénél a dolgok — úgy tűnt — vészjósló irányba fordulnak, elhagyta a csatateret, ahogy barát­ja, Taufenau, és álruhában elmenekült a Jablonkai-szoroson és Dahlmann és Gervinus, mindketten történetírók és a frankfurti parlament tagjai.

Next

/
Thumbnails
Contents