Mizser Lajos: Szatmár vármegye Pesty Frigyes 1864–1866. évi helynévtárában - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 24. (Nyíregyháza, 2001)
Szamosközi járás
h.) Nyugoti oldalán a' határnak, Loh vagy Vár Loha hajdan a' Rozsaji uradalmi várhoz tartozott, hihetőleg lovak legelő hellyé volt, most szántó és kaszállóból áll. í.) ehez közel Füzeske nevezetű helyiség, hajdan fűz fa termő hely volt most szántó föld. k.) ezután következik Király bákány , hajdan tóból állott, Király nevü ember birta, most már részben szántó, részben kaszálló. 1.) Dél nyugoti oldalán Korelás temető nevezetű helyiség, 1831-ik éven dühöngő kordakor meg haltak ide temettettek. m.) ehez közel Nyáraska . még ezelőtt mintegy 50 évvel sok nyárfa volt benne most már szántó és kaszálló n.) ehez közel Czikó vára , most szántó föld, nevezetét honnan vette nem tudatik o.) A' Délkeleti oldalon Pálmocsára nevü helyiség, hajdan erdős posványos hely volt, most kaszálló és szántó; nevezetét vette, ezelőtt Pál nevezetű ember sertéseinek legelő helye volt. p.) ehez közel Kis Pál örménye nevü helyiség; ez ís hihetőleg Nagy Pálé volt, hanem mint hogy kisseb jelentőségű lapos hely, mint a másik ezért neveztetett Kis Pál örményének. q.) Nagy Pál örménye a' másikhoz közel, egy részébe patak van, hihetőleg a' patakba lehető örvénytói vette nevezetét; jelenleg ís vizes időkbe egy része kender asztató hely, másik része Szántó Kaszálló. r.) a' falú Déli kert alján Pinczés pataka a' még ma ís élö Pinczés család birja, most kaszálló. s.) vannak még a határban kissebb jelentőségű hellyek u. m. Vas kapu . Farkas verem . Köritse . Hosszú szer , Irotvány . Fecske fészek . Csonka gyepű . Kis és Nagy szomoga . Körtvélyes . Mogyorós cseréje , Tuboly hát . Kánya fok . Szilfáksürüje . Vitályos . Sás katyó . Homok , hogy honnan vették nevezeteket, jelenleg nemtud senki adattal szolgálni. Kelt K. Namény 1864 April 25-én Több idős községi elö adása után leírta Kondor Ignátz közs. jegyző [Kis Palád] [NB! Az 1-6. pont leírását ld. Nagy Palád alatt!] ad 7. Kis Palád község határát három forduló képezi, az első forduló szomszédos Magos liget Község határával, fekvése keletnek, elnevezése Magosligeti forduló , ezen fordulóhoz alább olvasható dűlők és eggyes elnevezett földdarabok tartoznak u. m: Hosszú szer hosszú szántó földek, Kulsö láz hajdan kerített kerteket képezett jelenleg az egész szántó földnek használtatik. Égett gorond hajdan törsökös cserés és gorondos hely, s az öregek elő adása szerént ez nagyobb részt égetés által tetetvén használhatóvá elnevezése innen származik, Gyepű köz a Nagy Paládi határtól ennek előtte tövis kerítéssel választatott el, Mező szeg hajdan ugyan csak körül kerített hely, ennek végébe vonul el Bot Paládnak az ugy nevezett Palád vize. 2-ik forduló szomszédos a Nagy Paládi határral és a Kis hodosival, az utóbbitól a Tur választja, fekvése Délnek, elnevezése Deli forduló . Őszhát a Nagy Paládról jövő s ennek végébe elvonuló Ősz vizé től neveztetik, Szomoga kis láz vizes lapályos kaszálló, Pál Gergely cseréje irtás főid regebbeni tulajdonossátói