Mizser Lajos: Szatmár vármegye Pesty Frigyes 1864–1866. évi helynévtárában - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 24. (Nyíregyháza, 2001)

Kraszanközi járás

Az illető elnevezett tárgyaknak fekvése sik, lapály, és viz állásos helyekkel, és majd az egész határon keresztül vonó (!) tóval. Szomszéd határok Piskárkos, Gilváts és Zsadány, szinte sikok erdőkkel mellékelve. Kelt Töke Terebes April 24-n 864 Hattalay smk kör. jegyző Hely nevek összeírása (II, 395-397) Túnyog községből - Szathmár megyéből Feleletek a Túlsó lapon ki írt kérdő pontokra 1-ső kérdésre Szathmár megye Krasznaközi járás Il-ik Kerület 2 -ikra Századok ótai ország szerte ismeretes neve Túnyog 3- ikra Köz tudomásból, s hagyományból határazatton (!) annyit mondhatni hogy ezen egyetlen egy neve volt a helységnek.­4- íkre Arról, semmi bizonyost nem lehet tudni, hanem, a most is fenn álló refta Anya Szent egyházat - midőn elhunyt őseink kimeszelni szándékoztak, belől az Északi oldalon azon feljegyzést találták, hogy 1011- ik évben építtetett melyet a még most is életbe lévő két vagy három öregek - hagyomány után emiitettek fel­5- ikre Arról tudni nem lehet semmit - hanem most a helység lakosai átalában magyarok - néhány izraelita család kivételével. 6- ikra A mesékben gyönyörködő nép útán Tunyog helység eredeti nevéről anyit jegyzünk meg - minthogy Túnyog helység a Szamos folyó nyugoti partján van - keleti végén pedig Matólcs helység - a régi időben Matólcson, a folyó partján volt egy korcsma, két ember össze találkozott abba, több órákig borozgatván - egyik általjött a Szamoson a másik ott maradott pedig sürgette a Korcsmárost a bor adására - ki is azt felelte-, ittak már eleget,- hát: a mássik holvan? felelte, Túl nyög - no hát holnap adok - nékem Matőlcs - továbbá említésre méltó, hogy több századokkal ez előtt, ezen községben lakott - 's birta is Túnyogi nevü híres Család,- mit részint hiteles oklevelekből, részint hagyományból tudunk. 7- ikre Túnyog helységnek, eredeti nevén nevezve - Nagy úttzáj a kelettől nyúgottra nyúlik - másik úttzája mint nem régi település Szalmád nak neveztetik s azon részen fekszik - s Szamos folyón, Túnyog és Matólcs között van rév hidas járással - Kezdődik Túnyognak déli végén egy földből felhányt töltés Ország út - mely egyenes vonalba, Túnyog határának déli részén - egész a szomszéd Györteleki határig tart.- Túnyog határának déli részén a helység közelében Komlószeg név alatt ismeretes egy tér, mely részint Szántó föld, részint gyümölcsös - felemelkedett - homokkal vegyitett agyag föld - gyürüs név alatt ismét egy tér átalába szántó föld hason természetű.- palághát név alatt egy tér, szántó föld hason természetű.- Csombor név alatt, a Szamos partján egy tér, részint gyümölcsös, részint szántó föld - Meggyeskert szántó föld átalába - Halvány a számos partján, felemelkedett, homokkal vegyes szántó föld - szomszédos ezzel Halvány tó név alatt egy szakadék -

Next

/
Thumbnails
Contents