Kujbusné Mecsei Éva: Nyíregyháza mezőváros tanácsa által határoztatott… 1793–1837 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 23. (Nyíregyháza, 2001)

Nyíregyháza mezőváros határozatai (1793-1837)

dicséretesen és hasznosan fordított igyekezeteket megköszönvén, ezen hivataloknak további folytatására s viselésére is buzdíttattak. Mely megkeresésre hajolván a nevezett senatorok, hivataljokat továbbra is felvállalták, megállapítván ezennel azon határozást, hogy mivel ezen senatori választásnak az 1818. esztendőbeli Böjtelő hava 23-diki határozás szerint még a múlt, 1821. esztendőben kellett volna megesni, és most már a választás időközben történne, annálfog­va a jövő senatori széképítés 1824. esztendőben történjen oly móddal, hogy akkoron és minden­koronjövendőben a senatori candidatiót a méltóságos uraság részéről a helybeli tisztelt uradalmi tiszt, a város részéről pedig a város bírája (de aki maga alkalmaztatása végett az ezeránt való uta­sítást az annak előtte tartandó sessiótól fogja kivenni), a senatoroknak megállapított s eddig is szokásban volt religiói és polgári állapotjok tekintetbe való vételével egy-egy senator helyébe hármat együtt, egy értelemmel candidálván, és az electa communitasnak ezen candidatiót felol­vasván, e votum szerint fogja a senatust választani. Határoztatott egyszersmind, hogy azon senatorok, akik vagy betegség vagy itthon nem létek miatt ezen mostani ülésben jelen nem lehettek, senatori hivataljoknak további folytatására a város főbírája által szól irtassanak meg, és arról a jövő, éppen a mostani sessióhoz hasonló, és tekintetes uradalmi fiscalis úr elölülése alatt tar­tandó sessiónak jelentését tegye meg, és a netalán fel nem vállaló senatoroktól írásbeli kivett nyilatkoztatásokat mutassa bé. Mely ebbeli végzés nagyobb állandó­ságára nézve helybenhagyás és megerősítés végett a legközelebb tartandó tekinte­tes úriszék elejébe lészen terjesztendő. 87. Az utcai lövöldözésről 1822. február 11. V. A. 102/a. 2/82. No. 15. Csaknem mindennap tapasztalván, hogy némelyek a lakosok közül a felsőbb helyek rendelései­nek s a jó políciának ellenére bent a városban udvaraikon s az utcákon is lövöldözni nem átallanának, végeztetett: Hogy a városban való lövöldözésnek tilalmas volta annak rendi szerint tétessen közönségessé, s az ezen tilalmat általhágok, a nemtelenek ugyan testi büntetéssel, a nemesek pedig az illető elöljáróságnak való feladással gátoltassanak az ilyes tila­lom rontásától. 88. A vásárok idejéről 1822. március 8. V. A. 102/a. 2/82. No. 17. Közönségesen általlátván annak szükséges voltát, hogy a debreceni országos vásárnak kiváltkép­pen nagyon közel eső volta miatt ezen Nyíregyházán Remete Pál-napkor esni szokott országos vásár más alkalmatosabb időre tétettessen által, valamint szinte az is, hogy a hetivásároknak na­gyobb virágzására s a népnek számosabb öszvegyülekezetére nézve a szombati napon kívül még más napon is tartatni hetivásárt szükséges volna, melyre nézve határoztatott: Hogy Szent József-nap körül nézettessen ki egy olyatén alkalmatos és más szom­széd városoknak nem praejudicáló idő, amelyre az eddig itten tartatni szokott Re­mete Pál-i országos vásár általtenni lehetséges volna. A hetivásárokra nézve pedig

Next

/
Thumbnails
Contents