László Géza: Szabolcs vármegye 1848/49-ben - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 22. (Nyíregyháza, 2000)
Források 1848. III. - 1849. VII
lyal soha semmiféle hivatalt viselni nem fognak, 's nem is viselnek. De ezzel T. Szepsy István Szolgabíró Úr mit sem gondolt. Kék Mihály pedig akkor mindjárt megmutatta, mily hasznos eredménnyel fogja a helység ügyes-bajos dolgait kormányozni. Mert olyan tanátsot alakított, kik még a helységben kisbíróságot sem viseltek, nemhogy egyebet próbáltak volna, 's kiknek némely része 5-6. éveket töltött Szabolcs Megye tömlöczébe. 'S az egész tanács között mindöszve négyen vannak, kik valami nehezen neveiket le tudják írni. A bíró pedig azt sem tudja, mert ki nevét nem esméri, nagy fáradtságába kerül, hogy tulajdon aláírásáról nevét kitalálhassa. Már pedig e nagy általutazási 's katonatartási helyen ily rendkívüli háborús időbe más fonna kormányzás szükségeltetne. Sokszor azt hittem, hogy meg kelletik kábulnom kosztok. A télen tímári esperes Demjanovits János úr felsőbb rendeletek nyomán tulajdon Clericus 321 fiát általküldvén Rakamazra — mint fiók egyházába —, oskolai tárgyban felküldendő bizonyítvány hitelesítése végett. Mely táblás jegyzéket, mi semmi más egyebet nem tartalmazott, hanem csak azt, hogy Rakamaz helységében kevés számmal lévén az óhitű lakosok, nevendékeik külön tanodába, mennyiben sem tanító, sem tanodaház nincsen, külön tanodába nem oktattathatnak. Hanem azok szintén a helybeli r. catolica tanodába oktattatnak, mit amidőn előttök értelmes szóval megmagyarázván aláírtam, Kék Mihály főbíró aláírni teljességgel nem akart. Annyival is inkább pecsételni vonakodott, állítván Demjanovits Clericus előtt, hogy az nem más, hanem egyenesen lazításra mutató irat. Melyen az ártatlan nevendék pap elpirulva, kéntelen lévén a helység tereméből kilépni. Ugyanazon alkalommal azon alázatos panasszal is járulván Tekintetes Első Alispán Úr elébe, hogy akkoriba még csak harmadnapos bíró lévén, máris azon törekedett, hogy foszthatna meg kenyeremtől, 's hogy meczhetné át nyakát több apró gyermekeimnek. Egyéberánt azt, hogy véle szolgálni képes nem leszek, még bírósága előtt is beszélgette Tokajba, miről a bizonyítvánt annak idején bemutatni el nem mulatom. Még azon időbe gondolván megtérését, büntetést reá nem kértem. Hanem azután csakhamar, 's még azon évi december hó 15én, újfent kéntelen voltam járásbeli szolgabíró tisztelt Szepsy István úrhoz, ezen másolatba ide fektetett sérelmes panaszommal folyamodni. De a tisztelt szolgabíró úr panaszomat figyelembe sem véve, folyamodásomat félretette, felelvén, hogy majd ha érkezése lesz, megvizsgálja. De még máig sem tette. Minek az a rossz oldala 's kedvetlen következménye lett, hogy most már Kék Mihály főbíró megvesztegetett corteseivel 322 , 's előttem volt jegyző Tóth Lászlóval /kit nem több, csak 53 pont: 's leginkább zsarolási, csalási és lopási pontok terhelnek, 's egy hamisnak állított 2000 pengő forintos cötvény 323 koholmánya sújt, melyek még e mai napig is bíróilag megvizsgálva, 's eldöntve nincsenek/ kezet fogva, jegyzői hivatalomtól, melyet napfénytiszta igazsággal a tőlem kitelhető szorgalommal kezeltem, megfosztani törekesznek. Sőt fizetésemtől egyedül azért, hogy két gazdái, 's két adószedői számadást e rendkívüli időbe el nem készíthettem /minek szintén nem más, hanem egyenesen Tóth László az oka, mit az múlt évi elöljárósággal bé is bizonyíthatok/, fel is függesztettek. 'S Tóth László m. e. 17. vagy 18. éves fiát akarja Kék Mihály komájával minden áron behozni, ki nemcsak a jegyzői toll folytatásában, de más bármely dologba is legkisebbé sem jártas. Mellyel ugyan, mint — Rakamazon nőm után — ház és telekkel bíró lakos 's polgár mit sem gondolnék, de becsületem, melyet e tisztelt megyében 14 évek ólta minden vád és gyanú nélkül tisztán feltartani képes voltam, ily ármányos cselek általi elvesztését, 's csekély vagyonom kockáztatását nagyon sajnállanám. Annyival is inkább, hogy becsületes jellememnél megmaradva teljesen hiszem, hogyha Tóth Lászlót ötvenhárom vagy annál is több terhes pontok mellett tisztelt Szepsy István szolgabíró úr itt, a rakamazi plébánián — 321 clericus, klerikus = papi személy 322 cortes, kortes = valaki párthíveként ügyködő személy 323 cötvény, kötvény = valamely értékről szóló kötelezvény