László Géza: Szabolcs vármegye 1848/49-ben - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 22. (Nyíregyháza, 2000)

Források 1848. III. - 1849. VII

bői is, ezen alkalommal általa kivert nép a csegei földön kénteleníthetett lógerezni 383 —, és az új lakosokkal beültetési szerződésre lépett, azt tőlünk Nagy Praepostja 384 által bevétetve elsikkasztotta. Az H. betűn kívül 3-ik számú tanúvallások szerént is. De elsikkasztotta hatá­runk régi térképét is, sőt az illető Megyei Levéltárból, Rakamazon úrbéri tárgyakba — ak­kori kormánybiztos gróf Brunszvik elnöklete alatt — folytatott perünket is. Pedig ezek voltak jogaink sarkai és oszlopi. Továbbá: b. / Határunkat külön-különféle puszták elnevezésével elfoglalta, midőn maga tette be perünkbe a 12-ik szám alatti próbát. Mely szerént egy az, hogy Büd és Tedej szomszéd határokat nem az általa alakított pusztákkal, hanem egyenesen polgári határunkkal szomszé­dosoknak bizonyítja, más az, hogy 14. No. alatt 2. No. jelű nyomtatásbeli városunk úrbéri táblája, a Mária Therézia idejéről bent áll perünkben. Melybe nyíltan ki van téve, hogy városunk határán semmi névvel nevezhető puszta, sem curia 385 , sem irtás nem találtatott, és nyilván 202 úrbéri telkek írattak öszve. 'S bár még az Helytartótanács 386 is 10. No. alatt, az úrbér-behozatali adatokból parancsolta a telkek számát a könyvetskékkel együtt felterjesz­tetni, mégis mind az Úri Szék 387 , mind a Megyei Törvényszék a Káptalan azon alaptalan állításánál fogva, mintha a földek rosszasága miatt, az ítéletileg megállapított 151 telkeknek felvállalására sem akadt gazda, nem szégyenlették a telkek valódi számát leszállítani, és aszerént megállítani a telkeket az úrbéri tábla elmellőzésével. Holott c. / Temérdek próbákkal felállítottuk, hogy a Káptalan kezdetben városunk elöljáróitól kérve nyert engedelmet elébb fejős tehenei, majd juhai, majd gulyája legeltetésére, amidőn az úrbéri táblán is az egész határunkba semmi legelője nem említtetik. Mégis lassan-lassan majdnem egész határunkat, de még azon legelőnket is eltulajdonította, mi részünkre T. Cz. Bónis Sámuel úr szolgabírósága idejében általa és esküdtje által részünkre, mint törvényes bizonyság által birtokunkba adatott. ' S ha mi vaspálczája ellen panaszra fakadtunk, pana­szunk előmozdítói befogatással, huzamos tömlötzözéssel, páltzáztatással, sőt mint fellázad­tak, katonai karhatalom hosszas élelmezésével vigasztaltathunk meg. Az elébbeni Kormány és Megye atyáskodásából, 's az akkor tőlünk elfoglalt marháink ára adónkbeli betudáson kívül mai napig sem téríttetett meg. 'S bár d. / 13-ik számú levéltári kiiratba városi földeink után tett adóbeli rovatásunk 1772-től 1830-ig fel vagyon jegyezve, mi ravaszságot árul el. Maga az, hogy az ily fizetések sora régibb időről ki nem íratik, hanem közelebbi 3 katonai évről terjesztetik elő. Végre e. / Méltán követelhetnénk, hogy valamint Bihar megyébe az Esterházy herczegi háznak — az elébbeni Kormány által, Jure Armorum 388 — elzálogolt Deretskei Uradalombeli ti­zenkét városok. Ugyanis hasonló sorsú népek csupán a Káptalannak határunkra fektetett tőkéje kamatja fejébe fizetnénk eránylagi adót, s földünk adódna vissza azon néhány köblö­sökön kívül, melyeknek az úrbér behozatalakor is birtokába létét királyi biztosok előtt iga­zolta. Azért esedezni bátorkodunk — tekintvén azt, hogy ha a feudális rendszer divatjakor a már megsemmisített Úri Szék, Helytartótanács és Cancellariai 389 rendelkezés korszakába 202 telkeink állapítattak meg határunk terjedelméhez képest —, legyek kegyes oly utat, módot feltalálni, minél fogva mi, csaknem koldulásra juttatott lakosok minden költekezés loger = a közös birtoklású város, illetve faluszéli épületek nélküli gazdasági telephely nagypraepost, nagyprépost = a püspöki egyházmegyei központokban működő székeskáptalanok feje curia, kúria = fő- és köznemesi udvar, udvarház Helytartótanács = a bécsi udvarnak alárendelt, legfőbb kormányzati szerv Magyarországon úriszék = a földesúr jobbágyai, cselédei, birtoktalan familiárisai felett, mindenféle ügyben ítélkező feudális bíróság Jure Armorum = jogcímen cancellária, kancellária = a legfontosabb államügyeket intéző királyi hivatal Magyarországon

Next

/
Thumbnails
Contents