László Géza: Szabolcs vármegye 1848/49-ben - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 22. (Nyíregyháza, 2000)

Források 1848. III. - 1849. VII

gyar nemzet legyilkolására, s országunknak eldarabolásával a magyar népnek az élő nemzetek sorából kitörlésére. Ezen egyszerűn hü rajz világosan mutatja, mikint a mostani harczban nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy a magyar nemzet, mely annyi viszontagságok között ezer éven át fenn tudta magát tartani, megszűnjön lenni. S a szegény lengyel nemzet sorsára juttatva áldozatul esik azon fejedelmi család korlátlan uralkodási vágyának, mely fejedelmi család azt, hogy még él 's uralkodik, a magyar nemzet példátlan hűségének 's tömérdek áldozatainak köszönheti. Az igazságnak örökké való Istene ily hallhatlan árulásnak nem adhat diadalt. De Isten a maga áldását csak munkáért adja, s csak azon népet segíti meg, amely életre valóságát az önvédelemnek készsége által bebizonyítja. Csak legyünk önmagunkhoz hívek, s az Isten nem hagyhat el, édes hazánk nem veszthet el a népszabadság hajnalakor. Máskor is élt már a magyar ily vészes időt, sőt veszélyesebbet a mostaninál. A török bírta Budát, szinte az országnak legnagyobb részét, másik részében pedig német hadvezér zsarnokok dúltak. De a magyar nemzet nem csüggedett el. A Tiszának tősgyökeres magyar népe összesereglett a hős Bocskai zászlója körül, rettenthetetlen maga viseletével megmentette a magyar hazát. Soha még azon magyar földre, melyet a Tisza mos, idegen zsarnokság lábát nem tette büntetlenül. Most sem teendi. A Tisza népe, mely Hevesnek, Borsodnak, Szabolcsnak, Biharnak áldott tereit ősi egyszerűségében romlatlan érzéssel, erős karokkal míveli Czegléd, Kőrös, Kecskemét törhetetlen magyar erejű népével — a szabad jász kunokkal, kik még szolgák nem voltak soha, de kiket most szolgasággal fenyeget a német zsarnokság —, a vitéz hajdúk, az ország politicai s vallási szabadságának alapítói, szóval a tiszai népnek ezernyi ezrei meg fogják tudni tartani, mit őseik szereztek. Nem fogják megengedni, hogy német zsarnokság igába verje a Tisza magyar földjét, nem fogják elveszteni azon szent szabadságot, melyért őseik vért ontották. Nem fogják engedni, hogy azon földön, hol a nemzet szabadságáért elhullott magyar ősök szent hamvai nyugosznak, a szolgaság átka nehezedjék maradékaikra. Az ország igazságos védelmi harcza oly karban áll, hogy ha a magyar nép által lelkesen támogattatik, lehetetlen lesz nem győznie. Mintegy 120 ezer ember áll az ország különböző részein az ellenség ellen, nem kell más, mint az, hogy seregeink a nép lelkesedéséből bátor kitartást merítsenek. Mert a katona kétszeres kedvvel küzd ott, ahol látja, hogy a lelkes nép segítségére számolhat. Ha látja, hogy a nép tömegestőli felkelésének győzhetlen erejével fedezi a honvédek hátát s oldalát. Ha tudja, hogy a nép lelkesült hangulatánál fogva, a haza ellenségei minden férfiúban, minden asszonyban, minden gyermekben isten bosszújának megannyi eszköze veszi körül. A Tisza lelkes népe eddig is megértette a hazafiúság szent sugallatát, bár távol volt a vész saját tűzhelyeitől. Seregenkint állította ki a honvédeket, önkénteseket s mozgó nemzetőrséget, s bizonyosan nem fog késlekedni az önvédelem szent kötelességében mikor arról van a szó, hogy a Tisza magyar népe az ellenség megfertőztetésétől megóvassék. Ennek következtében az ország kormánya ezennel e törvényhatóságban is átallános népfelkelést rendel a nemzet nevében. Népfelkelést nem avégett, hogy az ellenség ágyúi elébe távolabb vidékre vezettessék, hanem avégett, hogyha fegyveres seregeink e vidéken volnának kénytelenek a hazát s magát a vidéket annak saját szent földjén védeni, ekkor az átalános népfelkelés az ellenség előtt az élelmet eltakarítva, annak nyugtot soha nem hagyva, azt éjjeli szállásában száguldozásaival nyugtalanítva, egyes csapatait a vidéki ismeretére alapított ügyességgel megsemmisítve,