Pók Judit: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 1782–1785 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 20. (Nyíregyháza, 2000)
APAGY 1. Napkor 1 'A, Tét (Thétt) 1 'A, Ixvclck (Lewelek) 1, Magy 1, Ibrony 1 3 A óra. 2. A kálvinista templom kőből, szilárdan épült. 3. Apagytól rögtön északra, az erdőnél ered egy kis mocsár, amely a helység mögött Tét felé húzódik. Tovább, Levelek felé még sok ilyen mocsárág van, ezek Magy felől jönnek, és a réteken át Tét felé húzódnak. Sohasem száradnak ki teljesen, tavasszal elárasztják az összes rétet, olyankor egyik helységbe sem lehet sem szekérrel, sem lóháton eljutni. Nyáron nagy szárazságkor azonban mind a réteken, mind a mocsarakon át lóháton, vagy könnyű járművel a jelzett utakon lehet közlekedni, de ezeken kívül másfelé nem íiünden helységbe lehet eljutni, mert néhány rész mindig nagyon mocsaras marad. A másik oldalon lévő mindkét tó, a Kenderátó (Kender Tó) és a Ludastó is teljesen kiszárad, az utóbbi vize ember és állat számára iható. 4. A Kállósemjén és az utolsó csárda, a Kecske csárda felé lévő erdő kezdetben magastörzsu, sűrű tölgyerdő, amelyen keresztülmenni - az ott vezető utakon kívül - sem szekérrel, sem lóháton nem lehet. Tovább, a Magyi-pusztán azonban fiatal és sok helyen nagyon sűrű bozót van. A Pócspetri felé lévő erdő szintén szálas, sűrű tölgyerdő, mely utóbbiban néhány mocsár is található, ezek miatt mind az erdőben, mind a bozótban csak a jelzett utakon lehet közlekedni. 5. Az apagyi és leveleid mocsarak között található rétekről előbb, a mocsaraimái történt, említés. Habár ezek nyáron újra kiszáradnak, a szövevényes mocsarak következtében azonban járművel nem műiden helyen járhatók. 6. Az út Napkorra szilárd, homokos talajú és jó. A Tétre vezető út ugyanilyen minőségű. Levelekre a közlekedés nyáron, könnyű járművel jó. Az úton előforduló néhány mocsaras szakasz miatt a malomtól jövő árkon át egy híd található. Magyra kezdetben szilárd, homokos jó út van majdnem Magyig, itt néhány sáros szakasz fordul elő, de ezek nyáron kiszáradnak, és semmilyen akadályt nem jelentenek. Kora tavasszal azonban - nagy víz esetén - Magyon át Levelekre fáradságos utazni. Ibronyba a közlekedés járművel, vagy lóháton száraz évszakban is csak akkor lehetséges, ha ldcsi a víz. Két helyen ugyancsak mocsarak találhatók, amelyeken nincs híd. A malom felé vezető árkon át van egy híd, de rossz állapotban. A Tét-Ibrony közti fáradságos helyeket kivéve a közlekedés minden időben, minden járművel jó. Az út Kállósem jéribe ezen sectio egy részén át bozóton keresztül vezet, a Magyi-pusztán szilárd, homokos talajú és jó állapotú. 7. A helység völgyben fekszüt, a Napkor felé lévő magaslatok uralják a falut és a vidéket. LEVELEK (Lewelek) 1. Apagy 1, Besenyőd (Bessenyőd) 'A, Ibrony 1 3 A, Magy 3 A, Pócspetri (Pócs Petri) 3 A, Fehértó (Fejertó) 1 'A, Kércs 2, Máriapócs (Maria Pócs) 2 'A óra. 2. A katolikus templom és a nemesi kúria kőből, szilárdan épült. 3. A Levelek és Apagy között lévő mocsarakat és azok minőségét már leírtuk. Apagy felé, rögtön a helység végén található egy ásott malomárok, ezen egy híd van. A víz emberek és állatok számára iható. 4. Besenyőd és Ofehértó felé egy nagyon fiatal, sűrű tölgyerdő és sűrű bozót van, amelyen a jelzett szekérutakon kívül semmilyen módon nem lehet keresztülmenni. ö. Az előbb említett mocsarakat, a köztük lévő réteket és múiőségükct is Apagynál leútuk. Az ezen az oldalon lévő réteket a malomárok, ha nagyon megduzzad, úgy elönti, hogy nem száradnak ki egészen, és ezért nem lehet mindenütt keresztülmemii rajtuk. 6. Apagyra az utat előbb említettük. Ibronyba kezdetben Idssé szüárd talajú, tovább, a domboktól a bozóton át kissé laza, homokos, de teljesen jó. Magyra a bozótok és rétek között egészen az országútig, aztán a malomgáton át ugyancsak szilárd és jó, a szükséges hidakkal ellátott út van. Pócspetribe az út kezdetben sűrűn nőtt. bozóton át vezet és szilárd, homokos talajú, aztán a malom mellett, a mélyedésben megy el, majd a rétek és a mocsár mentén, annak árterén át. Néhány helyen ez az út nagyon mocsaras, de a homokdomboknak fordulva, a réteken át, majd az erdőben, egészen a pócsi malomig mindig járható. Csak az előbb említett mocsár jelentősebb áradásakor nem lehet egyes helyeken nehezebb szekérrel átieemi. Olyankor az ófeliért ói országút felé kell fordulni. Az előbb leírt malomtól - ahol egy híd is található - megy az országút Ofehértótól Pócspetriig; ez szilárd, homokos talajú és jó állapotú, járművel műiden időben járható. Máriapócsra ugyanaz a leírt, pócsi malomig menő út van, ahonnan ez nagyon homokos és jó minőségű. Ofehértóra az út először Besenyőd felé, majd a bozóton át vezet, keletre Ofehértóig nagyon homokos talajú, nem forgalmas, és sűrűn benőtt. Kércsre az út a Csattón (Csotó) túl is szilárd, homokos talajú, aztán mocsarakon át, mint Mézestó és Pókató vezet. E kettőn tavasszal és nagy víz esetén semmilyen nehéz járművel nem lehet keresztülmenni, de nyáron a mocsarak a gázlóknál részben kiszáradnak, és szükség esetén járhatók. Tovább, Kérésig a bozóton és erdőn át az út szilárd, homokos és jó minőségű.