Fazekas Rózsa - Kujbusné Mecsei Éva: Mindennapok Szabolcs és Szatmár megyében a XIX. században - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 18. (Nyíregyháza, 2000)
ÉPÍTETT KÖRNYEZET
És Erdély felé sem volt jobb a közlekedés. Csupán e század elején épült ki a szamosvölgyi vasút, amely aztán Désen át Kolozsvárral kapcsolta össze Nagybányát. Nagybánya századokon át várfalak közé szorítva élte félreeső életét. A város polgárai Mátyás király engedélyével (1469) erősítették meg a várost falakkal, bástyákkal a moldvai rablócsapatok gyakori betörései ellen. E falak utolsó maradványai a XIX. század első negyedében tűntek el egészen. A várfalak határozták meg a város területét és formáját, ahogy a Zazar folyó bal, tehát déli partján kelet-nyugati irányban hosszan elnyúlott. A város közepén szabályos, kissé hosszúkás négyszögű főteréből egyenest a négy égtáj felé négy főutca vezetett a négy főkapuhoz. E főutcák között kisebb-nagyobb utcák szabálytalan hálózata szőtte át a falakon belüli területet. A régebben Nagypiacnak hívott főtéren csupa egyemeletes régi ház, köztük soknak manzárdfedele" a barokk időkre mutat vissza. Földszinti helyiségei mindegyiknek boltívesek. A tér keleti oldalán szorosan egymáshoz építve áll ma is három egyforma magasságú, keskeny elejű ház, ezek közül az egyiket jelöli meg a hagyomány mint a királyasszonyok, s későbben Szilágyi Erzsébet lakását. Nagybányának a nagytorony mellett valószínűleg ezek a legrégibb megmaradt épületei. Kőanyaguk, boltíveik részben elfalazott csúcsíves maradványrészei a XIV. századra vallanak, s valószínűen a Szent István templom kortársai. A főtér déli oldalához kapcsolódott a tér, ahol a katolikus templomok, a templomkert, a plébánia és az iskolák álltak. Északkeleten a Zazar partján, az akkori városfalakon belül áll ma is egy nagy tömegű, várszerű emeletes épület, árkádos, téres, zárt udvarral. Ez a XVIII. században újraépített pénzverde, később egészében a kincstári főhivatalok helyisége, népi köznevén a „minc" (Münzhaus). Ma ez az épület és a város déli oldalán egy kerek puskaporos torony emlékeztet még a történeti múltra. Építészetről, ha ezen művészetet értünk, alig-alig lehet Nagybányán szó. Inkább csak építkezésnek lehet ezt neveznünk, a főtér házait és a templomokat jóindulatúlag kivéve. A szabálytalan kis utcákat barátságos és szerény polgári-úri házak szegték, mind földszintesek, és a deszka- vagy falkerítéseken az udvarból kihajló gyümölcsfalombok bokrétázták itt-ott az utcasort. E kis házak nem tartoztak semmiféle építészeti stílushoz, de hangulatuk és kifejezésük volt. A XIX. század utolsó két-három évtizedében azonban valami járvány kezdte ki mindenütt a vidéki városok házait, amely betegséget legtalálóbban pallérstílusnak lehetne nevezni. Ez az ízlésjárvány nem kímélte meg Nagybányát sem. „Modernizálni" kezdték a régi kedves házakat. Eltűntek rendre a zsalugáteres kis ablakok. Az itt-ott még található kovácsolt mívű, hasas vasrácsok is végleg eltűntek mindenünnen. Eltűntek a boltíves, szögecselt vagy áttört faragványú régi kapuk, középütt utcaajtóval. A régi barokk vagy empire faragott kődíszeket leverték, helyettük tégla- és vakolatpárkányok kerültek a falakra, lapos rusztikák 84 malterból és mindenféle cserépcifraság. A XX. század elején aztán — bár csak elvétve — még a szecesszió is betolakodott a házak közé. Leginkább a Nagypiac emeletes házai őrizték meg — szeren83 manzárdtető: az a tetőszerkezet, amelynél a padlástér jobb kihasználhatása végett a nyeregtető síkját megtörik, így padlás- vagy manzárdszobák kialakítására nyílik lehetőség 84 rusztika: érdes felületű falazat
