Fazekas Rózsa - Kujbusné Mecsei Éva: Mindennapok Szabolcs és Szatmár megyében a XIX. században - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 18. (Nyíregyháza, 2000)
TERMÉSZETI KÖRNYEZET
a nádat meg a gyékényt. Hónaljig érő vízben kellett bizony a pásztornak néha a goroncra menni. A goroncot kaszálták, de maga a jószág is járt benne, azon járt, ha elment is innét, visszajött, nem kellett a pásztornak utána mennie. Olyan sás volt, meg olyan dudva, hogy egy ember egy délután öt szekérre valót kaszált. Természetesen ez alatt víz volt. Térdig állott a vízben a kaszás. Magas torzsot hagytak. Olyan sürü volt a torzs, hogyha lekaszálták a rendet, a sást feltartotta. Kellett neki két hét, míg kiszáradt. Megforgatták kétszer is, hogy hamarébb száradjon. A gulyások a goroncon szárított trágyából raktak tüzet körül a jószágon éccakára úgy, hogy a füst a kunyhóba is beszálljon. Nem lehetett volna különben kibírni a sok szúnyogot, pőcsiket 5 '*, szöcskét. Bántotta az mind az embert, mind a jószágot. Nemcsak a szúnyog, a szöcske is tud csípni, meg a lába olyan érdes, valósággal kannolt. Tavasszal bizony megtörtént, hogy elfogyott a takarmány, éhezett a jószág. Kihajtani még nem lehetett, mert a legelőt víz borította. Olyankor sárhajón kiment a gazda a lápra, kaszát, villát vitt magával, térdig érő vízben kaszálta a locsogófüvet. Hazavitte, erőre kapott attúl a legyengült jószág, le is soványodott télen mind. Nyárban is víz alatt maradt a sás, az is részi volt a legelőnek. A se volt baj! Hiába serkedt fel a víz a legelőn, a füvet vágni kellett. Olyankor kaszáltunk csatákra, csutakra, arasznyira [kb. 20-25 cm] a víz felett, azon száradt ki a széna. (Balogh Miklós, Tyúkod, adatait nem ismerjük) * Tiszta magyar alföldi jószágot tartott a lápon mindenki, uradalom is, gazdaember is. Ilyen volt az Uray báróé is. Másfajta jószág nem is állotta volna ki azt a tartást. Uraynak a gulyája ott nyaralt a rétben, csak ha kemény tél volt, akkor hajtották be. Ha hó nem volt, még akkor sem, mert volt a lápi égresben olyan védett hely, hogy valósággal gőzölt az egres, hogyha abban bent volt a gulya, kibírta a jószág, míg csak a havat nem hozta a hátán. Télre is csak karámba terelték, annak ugyan eresze volt, de ódala nem. Ódalrúl bizony szél, hó, eső verhette a jószágot. (Molnár Ferenc, Csenger, 60 éves) * Egy ágast leástak középre, ahhoz jobbról, balról egy-egy ágast kötöttek, a kunyhó végibe levert másik ágast is megtámogatták két ágassal, mint elől. A két középső ágason feküdt egy ágas. Most azután a két ódalát, a tetejét és az egyik végét berakták gyékénnyel, náddal, kákával. A kunyhóban nem lehetett főzni. A kunyhó előtt főztek vasbográcsban, szolgafán" 0 . A községi gulya mellett a kint háló pásztornak volt kunyhója. Az egyik pásztor virrasztott, azalatt a másik aludt. Ha idő jött, mind a kettő a marha előtt. Ez a kunyhó nádkunyhó volt. A marha számára kint nem volt karám, a pásztor a karámja a pőcsik: a bögölyök családjának bizonyos fajtájához tartozó vérszívó légy szolgafa: különféle formájú szerkezet, amelyre a tüz fölé a bográcsot, üstöt akasztják
