Fazekas Rózsa - Kujbusné Mecsei Éva: Mindennapok Szabolcs és Szatmár megyében a XIX. században - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 18. (Nyíregyháza, 2000)
INFRASTRUKTÚRA
s táncvigalmakat rendeztek, színielőadásokat tartottak erre a célra. 1846 végén a felajánlott és befolyt összeg 6298 váltóforint és 34 krajcár volt. Az intézetben 1845. szeptember 22-től 1852-ig mindössze 31 beteget ápoltak, 1853tól 1869. november 15-ig pedig egyáltalán nem ápoltak senkit, s a kórház alaptőkéje 8663 forint 12 krajcárra emelkedett. 1868-ig a kórház az uradalom kezelésében volt. Ekkor gróf Károlyi György kívánatára a megye közvetítésével a város vette át, s azóta az intézetet és vagyonát „Városi Kórház" cím alatt a város kezeli. Az átvételkor az egész felszerelés olyan hiányos volt, hogy nem lehetett a működést azonnal megkezdeni. 1869. novemberben szereltek fel 3 szobát 12 ággyal, s az újból megnyílt kórházban 1870 végéig 154 beteget gyógykezeltek, 1871-ben 161 -et és 1872ben 205 beteget. 1872-ben már kicsiny volt a kórház a betegek számára, s a város 1873 őszén új kórházat épített, amelyben 4 betegszoba volt 24 ággyal felszerelve. Már 1873-ban, az építkezés folyama alatt az ápolt betegek száma 243 volt, 1874-ben 185, 1875-ben 203, 1876-ban 218. Ez utolsó évben a betegszobák száma kettővel szaporíttatván, az ágyak száma 37-re emeltetett. 1885-ben nyerte meg az intézet a közkórházi jelleget, s már a következő, 1886. évben 548 beteg vétetett fel. c. Nyíregyháza (1899) A múlt század hatvanas éveiben létesített Nagykálióban az akkor még körorvosként működő dr. Korányi Frigyes 15 * egy 2 ágyas kórodat az arra rászoruló szegény betegek részére, amelyet később dr. Jósa András 159 fejlesztett tovább közadakozásból. Ezzel vetették meg az alapját annak a Nagykállóban székelő, 80 ágyas vármegyei közkórháznak, amelynek első igazgatója dr. Kállay Rudolf 6 " volt. A vármegye székhelyének Nyíregyházára való telepítésével látta szükségét Szabolcs vármegye a közkórház áttelepítésének Nyíregyházára, s evégből építtette fel 1899-ben az akkor 165 ágyra készült megyei közkórházat, Szabolcs vármegyei Erzsébet Közkórház nevet adván neki. A közkórház felében sebészeti, felében belgyógyászati osztályra oszlott, úgyhogy a sebészeti osztályon nyertek elhelyezést a szülészeti és szembetegek is, a belgyógyászaton pedig a bőr- és bujakóros betegek, s külön pavilonban a tüdőgümőkóros betegek. 11. Szatmár megye alispánjának jelentése a megye egészségügyi helyzetéről (1894) Az egészségügyi viszonyokkal bővebben foglalkozunk, mert szükségesnek tartom vármegyénk ezen viszonyairól egy lehetőleg teljes képet adni. 158 Korányi Frigyes br., id. (1827-1913) belgyógyász professzor, a tuberkulózis elleni küzdelem szervezője 159 Jósa András (1834-1919) Szabolcs megye főorvosa, régész, múzeumalapító Kállay Rudolf (1853-1920) sebész, kórházigazgató