Fazekas Rózsa - Kujbusné Mecsei Éva: Mindennapok Szabolcs és Szatmár megyében a XIX. században - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 18. (Nyíregyháza, 2000)

INFRASTRUKTÚRA

lés ügyében 14 évi távollét után Magyarországon járt, akkor merült fel köztem és Thorma közt egy beszélgetés alkalmával az eszme, hogy Hollósy megrendelését hazai földre, ide Nagybányára jöhetne megfesteni nyáron, s lehozhatná ez időre az iskoláját is, ha valahol egy nagy csűrt adnának neki helyiségül, s esetleg vasúti kedvezményt is. Mikor pedig ezen év legvégén Münchenbe kimentem, s ott a kedvező hangulatról és lehetőségről meggyőződtem, sűrű levélváltás indult meg köztem és dr. Virágh Béla akkori nagybányai albíró közt, akit már az ügyről előzetesen is informáltam. O a legnagyobb lelkesedéssel és tevékenységgel fogott hozzá Thormával együtt itthon a dolog megvalósításához. Vezércikket írt a „Nagybánya és Vidékében", s a társadalomban és a közgyűlésen egész energiáját heves harcba vitte, hogy az ige testté legyen. És Nagybánya város társadalma — akkor — élén a polgármesterrel, Thurman Olivérrel, teljesen fölfogta az eszme, illetve a tény horderejét, nagy anyagi és még nagyobb szellemi és kulturális jelentőségét a városra nézve is. És minden lehető módon a dolog érdekében buzgólkodtak és cselekedtek. Kezemben a levél a polgánnester pozitív ígéretével, hogy a város 10-15 ezer forint áldozatba is belemegy, nagy, fényes műtermet épít Hollósynak és iskolájának, ha Hollósy pozitív ígéretet tesz, hogy iskoláját 5-10 éven át nyárra mindig lehozza. Mivel nem lehetett előre tudni — előzetes példa nem lévén az esetre sehol a világon —, hogy miként sikerülhet egy ilyen kirándulás, nem vállaltuk a felelősséget, s a város előre fölajánlott áldozatkészségét csak a lehető legszükségesebb mértékben vettük igénybe. így csinálták aztán ingyen a ligeti famütermet az iskola számára egy, a Stoll Béla által ingyen fölajánlott szénatartóból, s ma, tizennégy év múlva is ez hirdeti a város áldozatkészségét. Thurman polgármester nem sajnálta fölutazni, s Wekerle [Sándor] — akkor városunk képviselője — és gróf Teleki Géza közbenjárásával 40 db vasúti ingyenjegyet kieszközölni az osztrák határtól Nagybányáig és vissza az ideránduló művészek számára. Ezalatt Münchenben is folyt a munka, a kapacitálás, az informálás. A magyarok se sokat tudtak ugyan Nagybányáról, de az idegeneknek oly romantikusan hiányos volt a képzeletük e helyről az északkeleti Kárpátok tövében, mintha minket valaki a Kaukázusba vagy valamely ismeretlen kirgiz faluba hívna nyaralni és festeni. Némelyeket életük biztonságáról kellett megnyugtatnunk, míg másokat afelől, hogy nem erdőben összetákolt kunyhóban kell lakniok, ágyban hálhatnak, a lótej meg éppen kiment a divatból, és a húst az angolok nyersebben eszik. Hollósyval készült jönni Grünwald Béla, előző ősz óta társa az iskola vezetésében, akkor már a fiatal gárda neves tagja. 0 főleg adminisztrálni és finanszírozni vállalkozott az iskolát. Azután nagy volt a gaudium [öröm], mikor egyszer Ferenczy Károly is kijelentette, hogy velünk jön ő is Nagybányára. Mi őt már akkor is az egyik legjobb magyar festőnek tartottuk, akit azonban a magyar közönség s a vele akkor egy nívón álló kritika — a hivatalos körökről nem is szólva — éppúgy nem akartak elismerni, mint Hollósyt.