Pók Judit: Szatmár vármegye 1782–1785 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 15. (Nyíregyháza, 1998)

KÖSZÖNTŐ 1996-ban, a honfoglalás 1100. évfordulóján határozta el Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Közgyűlése, hogy az államalapítás közelgő ezer esztendős évfordulójára sorozatban megjelenteti a történeti vármegyék, Szabolcs, Szatmár és Bereg 1782-1785 között készült térképfelvételeit. Úgy gondoltuk, hogy ezzel a sorozattal is méltó emléket állítunk széttöretett, megcsonkított vármegyéinknek, amelyek hosszú évszázadokig hűen szolgálták a Szent István királyunk által alapított magyar államot, hazánkat. A sorozat első kötete 1996-ban a millecentenárium alkalmából jelent meg, és színes térképtábláival bemutatta a 18. század végi Szabolcs vármegyét. A Tisztelt Olvasó most Szatmár vármegye több, mint kétszáz évvel ezelőtti világával ismerkedhet meg. A kincses Szatmárral, melyen a síkság és hegyvidék jó arányban megfért egymással, melyen gazdag vízgyűjtő területű folyók, a Tisza, a Szamos és a Kraszna kanyarogtak keresztül, hogy mint anya a gyermekeit magukhoz öleljék a számtalan patakot, eret, a Túrt, a Szenkét, a Paládot, a Balkányt, a Kékest, a Fernezelyt, az Aranyost, a Sárt, az Égert. A kincses Szatmárral, melynek hegyeit sűrű bükkés tölgyerdők borítják, és a csúcsokról messzi vidékeket lehet belátni. Szatmár vármegyével, melynek elekor még mindene megvolt, ami kellemessé, széppé teheti lakóinak életét. A kézzel rajzolt és festett térképszelvények még az egységes, sem a civilizációtól, sem a politikától nem háborgatott vármegyét ábrázolják. A természeti táj jóformán háborítatlan, századokkal korábban így fogadhatta talán a honfoglalókat is. A folyókon száznál több vízimalom forog, a dús legelőkön marhacsordák, juhnyájak legelnek, és a nehezen járható utakon kereskedők, iparosok hozzák-viszik a portékájukat. A folyók kanyarulatában, hegyek szorításában megbúvó apró falvakban nehéz munkával, de békében él együtt a honfoglaló magyar, a betelepült román és német. A város iskoláiban tanul, formálódik majd a reformkor értelmisége, a haladók kis csapata, élén Kölcsey Ferenccel, a Himnusz költőjével. Területét még nem szabdalják országhatárokra, nincs strázsa, nincs sorompó, hogy az útrakelőt megállítsa. Ez a kötet erre a Szatmár megyére emlékezik, melynek településein 1910-ben még 361.740 szatmári ember élt, akiket a "szatmáriság", a tájhoz, a megyéhez való tartozás biztos tudata fogott össze. Trianon után az egykori megye területének 71,6 %-a, lakóinak 69,8 %-a az új határon túlra került. Településeiből is csupán 94 maradt a megcsonkított országban. A kincses Szatmár, a térképen ábrázolt világ megszűnt, nem létezik többé. Neve, hagyományai azonban tovább élnek határainkon innen és túl, a romániai Szatmár megyében éppúgy, mint itt Szabolcs-SzatmárBeregben. Gyökereink közösek, abból a világból táplálkoznak, amelyről ez a kötet mesél. Ezért abban a reményben köszöntöm a Tisztelt Olvasót, a múltat kutatót, hogy Szatmár vármegye térképalbumát örömmel fogadja, haszonnal forgatja majd Romániában és Magyarországon egyaránt. Nyíregyháza, 1998. április 15. Dr. Zilahi József a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke