Künstlerné Virág Éva: Szatmár vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1635–1640 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 12. (Nyíregyháza, 1997)
Bevezetés
418. (2.400.) Nemes Újfalussy Dorottya, vitézlő Laskay András özvegye vitézlő Rakamazy János útján szolgabírót és esküdtet kér tanúkihallgatásra. 419. (2.400-402.) Folyamatba tették vitézlő Reszegey Bernát felperes nemes Zubor Mátyás és zsarolyáni Márton Mihály alperesek ellen - egy korábbi perben a felperes javára hozott ítélet megsemmisítése miatt indított - perét. Alperes képviseletében vitézlő Almássy Mihály ügyvéd tiltakozik, és kifogást emel az idézés ellen. Nevezetesen az idézés előterjesztése előbb, azaz 1630. április 26-án Batizon történt, az idézésre pedig csak ugyanazon év augusztus 27-én került sor. Márton Mihály házastársát Csányi Dorkónak, nem pedig Csákány Dorottyának hívják. Felperes ügyvédje, Kovács György azzal érvel, hogy ezek elírások, és a szolgabíró hibájából erednek. Alperes ügyvédje kifogásolja azt, hogy felperes az 1587. és 1588. évi erőszakos foglalásokra vonatkozó törvénycikkek alapján indított keresetet, holott alperesek csak kisebb hatalmaskodást követtek el azzal, hogy felperes legelőjét felétették. ítélet: alperes kifogásainak helyt adnak, ezért a pert leszállítják, alpereseket pedig felmentik. Felperes erről bizonyságlevelet kér. 420. (2.403.) Nemzetes nagylónyai Lónyay Menyhért szolgabírót és esküdtet kér szökött jobbágyai visszaszerzésére. 421. (2.403.) Vitézlő jármi Balásházy Miklós nagyságos Rhédey Ferenc számára szolgabírót és esküdtet kér idézés végrehajtására. 422. (2.403.) Vitézlő Domahidy Miklós szolgabíró nemzetes Kökényesdy Péter alispán kérésére egy Szatmár környékén lakó ember ökrének, vitézlő Veszprémi Gáspár jobbágya lovának, továbbá egy erdélyi ember kardjának ellopásáért május 29-én a törvényszék elé idézte nemes Joó Ferencet. 423. (2.403.) Ugyanaz a szolgabíró a Kiskolcson lakó Tariska Antal útján Boros Péter nevű, lopással vádolt jobbágya előállítására megidézte vitézlő Némethy Jánost. 424. (2.403.) Ugyanaz a szolgabíró május 29-én paráználkodás miatt megidézte nemes Joó Zsigmondot, anyja, Gábor Dorottya útján.