Kujbusné Mecsei Éva: Nyíregyházi testamentumok 1789–1848 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 9. (Nyíregyháza, 1995)

Adattár

a kapott javakon kívül még mikben fog részesülni. Ennél fogva az általam, szabad akaratom szerint hozzám meghívott, s alul megnevezett urak előtt teszem ezen rajtam kívül senki által meg nem változtatható végrendelésemet. Először is szükségesnek látom javaim miségét és mennyiségét feljegyeztetni, melyek következők: a városi pázsit szomszédságában a Szentmihály felé vezető út mellett egy tagban van hat és fél N. 6.1/2 kötélalj földem. A Bodnár Antal és Skolnik Sámuel szomszédságokban emeletes házam, mely javak általam és néhai ifj. Súlyán József férjem által közösen szereztettek. A kisteleki szőlőskertekben van másfél nyilas szőlőm, az maradt néhai Simkó György édesatyám után mint örökség. Néhai idős Súlyán József ipam utáni örökségből van Súlyán János sógoromnál 1500, és Terézia leányomnál ugyanezen örökségből 400 Vft. S ezen kívül ugyan nála az édesatyám-féle 450 Vft osztályos illetőségem, egy rúgott borjú és egy borjas tehén. Itt lakóházamnál nyolc hombár, garderób kasznyi, egy bőrrel borított kanapé hat székkel, rézedény, ruha, ágybéli s több ily bútorok és vászon. Ezen vagyonúkból a hat és fél N. 6.1/2 kötélalj földet ottani szállási épületekkel s minden javításokkal rendelem Súlyán Dániel fiamnak osztályos illetőségébe adni úgy, hogy míg osztályos illetőségét keze alá nem veszi, s míg az tiszti felügyelés alatti, a többi javakkal együtt kezeltetik, addig a jövedelem is nem csak Dániel fiamat, de többi két testvéreit is, úm. Zsuzsannát és Juliannát illetendi. Ezen fiam oskolai pályán lévén, minthogy neveltetése több költséget kíván, ennél fogva a városi nemes tanácsot, kinek gondoskodása alá bízom gyermekeim javait, ezennel meghatalmazom, hogy ezen fiamnak, míg oskolai tudományos pályán lesz, a közjövedelmekből évenként ruházatjára, élelmére, tanítói

Next

/
Thumbnails
Contents