Gyarmathy Zsigmond: A dzsentri főszolgabíró 1922–1938 II. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 5. (Nyíregyháza, 1990)

Olchváry Pál naplója II. kötet (1930.)

1930. január. 1. Mától kezdve vagyok nyugdíjban, megkezdődött életem utolsó szakasza. A berceli lakás nekünk elsőrendű, meg lehetünk vele elégedve. Sokat utazgatok, így falun is el lehet tölteni az időt, csak a hosszú esték unalmasak, mert olvasni sem lehet mindig, s a rádióval is be lehet telni. Az újévet estig még Kótajban töltöttem, ott voltak Jankovicsné* Bay Mariska* Jármy Gyurkával* és Babátával, ebédre pedig Mikecz Ödönék és Péchy Sanyi. Volt malacpecsenye, parfé. Délután brid­geztünk* Az esti vonattal Lajosékhoz* mentem. Január 2. Lajosoknál tegnap este Scsavniczky, a kis Jóska (Okolicsányi szerk.) Bihari* és Bajzák* voltak. Megint malacot ettem, éjfélig 21-est játszottunk, persze kicsinyben. Részvéttel hallottam, hogy a volt itte­ni, most nagykállói jegyző, vitéz Veres Bálint* alig 36 éves korában hir­telen elhalt. Bisteynek volt a veje és öt gyermeke maradt. Ma reggel jöt­tem haza, megérkezett a 720 pengő nyugdíjam. Az idő ködös, a hó olvad, a hőmérséklet 0 körül van. Január 4. Nyíregyházán voltam a Tiszatársulat választmányi ülésén. Előző délben mentem be, a megyeházán kaptam szállást, viziteltem Mikecz Laciék­nál*, Ilonánál* vacsoráztam. Vettem egy fehér kecskebőrt az íróasztal elé, 29 pengő volt az ára. Január 7. Igen hidegre fordult az idő, 10-12 C.° Vasárnap és tegnap Lajo­séknál voltam. Ott volt a pap, a tanító, majd később Barkóczy. Gyogyó írt, vár. Január B. Szerda. 12 C.° hideg volt. Zúzmarás minden. Január 9. Este bementem Nyíregyházára, a Koronában vacsoráztam, ott volt a főispán is, majd Barkóczy val a megyei üres társalgóban rádiót hallgattunk. A megyeházán háltam. Január 10. Részt vettem az első kisgyűiésen, s fel is szólaltam. Szemben ült velem Dessewffy Emil* gróf. megnívott ebédre, autón mentünk ki Király­telekre. Vendég nem volt, csak este érkezett meg Dessewffy István.* Ott is háltam. Nagyon szívesen láttak, Dessewffy Emil egyszer s mindekorra meg­hívott. Jó rádiója van, sok szép régi bútort, secretairt, porcelánt, gobe­lint láttam. Remek kandallója van. Január 11. Reggel a két Dessewffyvel beautóztunk Nyíregyházára a megyei gyűlésre. A régi felsőházi tagokat választották meg. A vasúti állomáson ebé­deltem, az 1 órai vonattal kimentem Kemecsére. Gyogyó nagy örömmel fogadott, ott maradtam vasárnap is. Átjöttek Kriston Feriék* én az asszonyokkal römiztem.

Next

/
Thumbnails
Contents