Gyarmathy Zsigmond: A dzsentri főszolgabíró 1922–1938 I. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 5. (Nyíregyháza, 1990)

1926.

Én nyíregyházán az .alispánnál ebédeltem, előzően Ilonát is meglátogat­tam. Budapesten a Pannóniába szállottam. Szeptember 10. A mai napot Pesten töltöttem, pénzt váltottam, részt vet­tem a Pannóniában tartott közös vacsorán, amelyen Ágorasztó Tivadar Pest­megyei alispán is megjelent. Szeptember 11. Szombat. Délután 4 órakor érkeztünk Grazba. Hagy meleg volt egész nap. 24 tagból állt a társaság, beleszámítva a menetjegy iro­da alkalmazottját Rózsa urat és becses nejét, akik eleinte zsidó szemte­lenséggel viselkedtek, míg le nem intettem őket. Mi Szabolcsból 11-en voltunk, Mikecz Laci árvaszéki elnök, Kausay Ödön, Gergelyffy Bandi, Ku­bínyi Zoltán, Kálnay Zoltán, Erdőhegyi Feri és én főszolgabírók, Vadász Sándor ás Tóth Laczi II. főjegyzők, Boér Endre Szatmár-megyei főjegyzők, Madarassy Gáza ugyanottani árvaszéki elnök, Kozma György vásárosnaményi, Marka Jenő kalocsai, Reviczky István nagyigmándi főszolgabírók, dr. Hor­váth Dezső fehérgyarmati, dr. Boér Gyula balatonfüredi szoljabírók, Schmidt Denö zalaegerszegi árvaszéki ülnök, Osváth Lajos mátészalkai szám­tanácsos és Sölönyi Ödön kaposvári törvényszéki jegyzőből állott. II. osz­tályon utaztunk, de az egész Pullman kocsi rendelkezésünkre állott. Én a szatmári régi ismerősökkel voltam egy kupéban, s az első elhelyezkedés sor­rendjét a csomagok kezelése miatt az egész úton betartottuk. Szombathelyen sebtében .megebédeltünk, s itt estünk át először a vámvizsgálat kellemetlen­ségein. Â vizsgálat különben mindenütt simán megtörtént, az én táskámat se­hol sem nyittatták ki. A határtól Crázig szép erdős,hegyes, dombos vidéken át mentünk. Grazban az Erzherzog Johann háromemeletes szép hotelben szállá­soltak el. Miután az útiköltségekre előzetesen 3 800 000 K-t befizettünk, illetve helyettünk a vármegye befizetett, a kosztról és kvártélyról nen kel­lett gondoskodnunk. Útközben az ígért 5 millióból még hiányzó 1 200 000 K-t részben megkaptuk, vagyis a 3,B millión felül még 930 030 K-t kaptam. Persze ez az összeg a kiadásokat nem fedezte, a társaság tagjai fejenként 2-4 mil­liót a sajátjukból ráfizettek. Én, nint legidősebb egész úton külön szobát kaptán. A grazi egyágyas szoba ára 5,7 schilling, vagyis közel £0 03G K. Ilyenek az árak nálunk is. Általában az árak Ausztriában olyanok, mint Ma­gyarországon, csak egyes iparcikkek olcsóbbak. Bajorországban jelentékenyen nagyobb a drágaság, így általában senki közülünk nam tett nagyobb bevásár­lást. En vettan Salzburgban egy középminőségű esernyőt 150 C30 K-ért és egy kis kézi bőrtáskát Nürnbergben 303 000 K-ért.

Next

/
Thumbnails
Contents