Gyarmathy Zsigmond: A dzsentri főszolgabíró 1922–1938 I. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 5. (Nyíregyháza, 1990)

1926.

A Balaton gyönyörű, különösen holdtöltekor, mint mikor megérkeztem. Lajosné már várt, s nagyon megörült, mert nem volt ismerőse. Drága. fürdő Balatonfüred. Schmidt Ferencz igazgató főorvossal vizitenkánt 100 000 K-ban egyeztem ki 150 000 helyett. A szénsavas fürdők borra­valóval együtt 54 000 K-ba kerültek. A Teréz Szálló űj szárnyában 70 ezer koronáért egy kis, de csinos parkettirozott udvari szobát kaptam. A napi koszt 100 000 K-ra rúgott, így naponta könnyen elmegy 300 003 K. Július 27. Megvizsgáltattam magam az orvossal. Azt mondta, jobb karban vagyok, mint tavaly. Érnyomásom 110. Alaposan megvizsgált. Fürdés után nagyot aludtam. A szanatóriumban ebédeltem 40 000 K-ért, este Ilonkával sétáltam. Az idő hűvösre fordult, nagy eső kerekedett. Július 28. Egász éjjel viharos idő volt, így narr, a legjobban aludtam, aa­pirint szedtem. Ma is kutya rossz idő van, alig 12 F.. Szántó étterméber: kosztolok napi 60 003 K. penzió mellett. Sok a zsidó, ismerős nines, u".i_­mas a világ. Lajosné vigasztal a sétákkal. Július 29. Csütörtök. Ma nem lehet fürdeni. 13 R. c a meleg, a felöltő e­gász nap rajtam van. Ilyen undok hideg, esős nyárra nem emlékszem. Ilon­kával magnéztük a képkiáilítást, találkoztam Demeter György főszolgabí­róval. Este, vacsora után cigányzenét élveztünk. Újból aspirint szedtem, persze csak egy fél grammot. Július 30. Találkoztam br. Pongrácz Vinczével, elég súlyos beteg. Estefe­lé Ilonkával a Ealatonban gyönyörködtünk, hasznát vettem a jó trietíer lát­csövemnek. Augusztus 1. Vasárnap. A napok egyformán unalmasak, állandóan igen hűvös, komisz idő van. Délelőtt viziteltem a Jókai villában Jókay Ihász Miklósnál, a felesége Szoboszlay Erzsike. Nagyon szívesen, rokoni módon fogadtak, az öregasszonynak, Jókay Etelka Ihásznénak nagyon megnyertem a tetszését; Ott voltak a rokonaik, Hegedűs Lóránd volt pénzügyminiszter két fiatal lánya is. Ott volt dr. Liszt Nándor és felesége, Szoboszlay Ágnes. Jókayéknak két szép kisfiúk van. Este Ilonával taáztunk a Grand Hotel teraszán. Augusztus 2. Megismerkedtem egy volt jogász társammal, Sörös József, most nyugalmazott tamási főszolgabíróval és a feleségével. Igen kétívesen töl­töttem velük pár napot. Augusztus 3. Ilonkát meglátogatták Dus Jenőék, akik Székesfehérváron lak­nak. Jenével voltunk a képkiállításon ás ott megvásároltam 3 festményt 2 4G0 003 K-ért. eevmilliét ki is fizettem.

Next

/
Thumbnails
Contents