Takács Péter: A dadai járás parasztjainak vallomásai 1772 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 3. (Nyíregyháza, 1987)

zített bejelentést végrehajtó /m.p. Pecsét/ nemes személyek elő tt . b. Mi, alább is meg írtak, úgy mint báró losonci Banffy Mihály egy részrül, nem külömben Molnár Ábrahám, Morvay Dosef, Mar­kus István, Pásztor Mihály, Tóth István, Tóth Dános, Hori András, Szóllát Mihály, Bernáth Gergely, Bátori András, Hor­váth Mihály, Hori György, s több magam és feleségem, gróf Kemény Theresia részin lévő taxások közönségesen adjuk tud­tokra mindeneknek akiknek illik, ezen levelünknek rendiben, hogy in Anno 1770 Die véro I8va Mensis Decembris^ léptünk egymás között ilyen meg egyezésre. 1/ Én báró losonci Bánffi Mihály és felesegem, gróf Ke­mény Theresia, nemes Zabólcs vármegyében Tisza Eszláron lévő jószágunkat, tavóly léte miatt nem gyakorolhatván, és majd semmi hasznát nem vehetvén, adtuk fent nevezett becsülletes nemes földünkön lakó embereknek taxára tíz egész esztendőkig minden beneficiumaival, Lök felöl való fűz erdelyével, halá­szó vizével, mészárszékjével, külső és belső korcsmáival, a Vay részre bíratott curiával, nádas és kakás helyeivel, szán­tó és kaszálló földeivel, négy szárazmalmaival, még pedig úgy : 2/ Hogy magunk itten a major béli harminc darab tehe­neinknél és egy czúg ökreink vagy lovainknál több szarvas marhát nevezett e~szlári határon nem fogunk tartani, ki köt­vén azt, hogy midőn más jószágunkbúi az dög miatt, ide kí­vánnánk marháinkat hajtatni, akkor, ha az marháink itt pas-

Next

/
Thumbnails
Contents