Takács Péter: A dadai járás parasztjainak vallomásai 1772 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 3. (Nyíregyháza, 1987)
Mi pedig taxások közönségesen, az méltóságos uraságnak ezen fent nevezett benefitiumokért tartozunk taxálni esztendőnként ezer öt száz magyar forintokat, florenus augurum 1500, négy angarianként, még pedig ily rendel: hogy első angárra lészen mindenkor új esztendő napja, melyre 400 forintokat, második Josef napja, mely három százat, harmadik Szent János napra, akkor négy százat, negyedik Katalin napja angarrára négy százat, mind magyar forintokat tartozunk ki fizetni, etcet, etcet. Mi is fent nevezett földes uraság az evictiot, minden 5 legitimus impetitorok ellen magunkra válaltuk etcet, etcet. Hogy ezén contractust minden punctumaiban mind két rész tartozzék meg állani, tettünk egymás között száz arany vinculomot , magunkat énnek meg tartására obligálva. Mely dolognak állandóbb voltára^ és meg másolhatatlan erősségére adtuk egymásnak hasonló párban ezen magunk subscriptionkal és szokott pecsétünkéi meg erősíttetett contractualis levelünket, az alább coramisalando régiusok^ előtt. Tisza Eszlár, 1770. dec. 18. Losonci Bánfi Mihály m.p. Pecsét . Molnár Ábrahám m.p. Pecsét. Morvay Jósef m.p. Pecsét. Pásztor Mihály m.p. Pecsét. Tóth István m.p., Tóth János m.p., Hori András m.p., Hori György m.p., Bernath Gergely m.p., Batori András m.p., Horváth Mihály m.p., Szolláth Mihály m.p., Markus István m.p., Sallos János m.p. és az több taxasok közönségesen. Előttünk, Gáli Ferenc szerződést rögzítő /m.p. Pecsét/ és Madarász János /m.p. Pecsét/, valamint Váradi Mihály, a rög-