Balogh István: Regeszták Szatmár vármegye jegyzőkönyvéből 1593. május 1. - 1616. augusztus 6. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 1. (Nyíregyháza, 1986)
Jegyzőkönyvek - 1605
tatnak Dengelegi Barnát alispán ás Kökényesdi Pál, költségükre 40 forintot állapítanak meg. Bozó István nemes tiltakozik a nagybányai tanács és esküdt polgárok általi megütlegelése miatt. SZATMÁR VÁROS, 1605. ápr. 13. 176. folio Ahonnan és amikor testvér és követ uraink, megbízó levéllel és utasításokkal ellátott a beálló országgyűlésre felkészittettek és útba bocsáttattak. Szántói Becskey István Szatmár vára kapitánya jelenlétében a törvényszék határozott Komornyik János, másfelől Parkas Boldizsár és Dorman Anna között folyó perben. SZATMÁR VÁROS, 1605. máj. 7. 177. folio A Szerencsen április 17-én hozott törvények meghallgatása és kihirdetése végett népes közgyűlés tartatik. A Szerencsen hozott törvények értelmében a megye nemessége egyhangúan azt határozta, hogy a hadak ellátására az urak által megszavazott két forint adó felét, azzal a forinttal, amelyet a fejedelem körül levő gyalogos puskás hadak ellátására megajánlott, minden füst után hajtsák be a korábban megválasztott adószedők. A rendelkezések áthágó- it kétszeres birsággal büntessék. A taksások fel vannak az adó alól mentve. Az emlitett adó és subsidium beszedésére rendeltettek Dengelegi Bemát alispán és a négy szolgabiró, e dica és taxapénzből a saját fizetésüket is felvehetik.