Balogh István: Regeszták Szatmár vármegye jegyzőkönyvéből 1593. május 1. - 1616. augusztus 6. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 1. (Nyíregyháza, 1986)
Előszó
- II gítséget nyújtanak. Segítséget adnak azáltal is, hogy felismerhetjük fehér foltjainkat, az eddig még nem kutatott területeket, hogy a kutatások azokban is elkezdődhessenek. Az Évkönyvek mellett a levéltárnak önálló kötetei és más intézményekkel együtt kiadott munkái is megjelentek. Az előbbiekre példa a termelőszövetkezeti történeti kutatáshoz kiadott módszertani tanulmánygyűjtemény, és a termelőszövetkezeti krőnikaírásről szóló országos kiadó által közzé tett módszertani füzet, vagy a levéltári könyvtárak és kutatás témakörben kiadott konferencia Jegyzőkönyve. A másikra példát a történeti-, a földrajzi- és természetvédelmi olvasókönyvek, és különösen az MSZMP Megyei Bizottsága nevében kiadott munkásmozgalmi forrás és dokumentumkötetek, melyből már három könyvünk is van az 1886-1948 közötti időket részletes alapossággal bemutatva. A Közlemények sorozatában önálló kötetekben adunk lehetőséget azoknak a tudósoknak, akik éveken át szolgálták megyénkben a tudományt, leginkább olyan részkutatásokat végeztek el, amelyek megismerése nélkül nem lehet valós és igaz az egész bemutatása sem. Jelen kötetünk, mint repertórium a Mária Terézia uralkodónő által elrendelt közigazgatási megyei közgyűlési Jegyzőkönyvekből válogat és összefoglalva tartalmi útmutatásokkal látja el a kutatókat és történetírókat, akik ennek birtokában Jelentős saját kutatási időt takaríthatnak meg és e forráskalauz