Nagy Ferenc: Rétközi anekdoták - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai IV. Füzetek 5. (Nyíregyháza, 2004)

Szép ruhát csináltatott neki sok sújtassál, vitézkötéssel, gombbal, darutollas kalapot kellett viselnie az illetőnek. Ilyen kocsisa volt Orsai János is. (Tuzsérról került Ibrányba, rövid időre.) Ebből az emberből a családja sem nagyon tudott még harapófogóval sem kihúzni akárcsak egy-egy szót is. Egy nyár végi napon Ambrózy egy angol urat vendégelt, aki mellesleg nyelvészkedett, hobbyja volt a magyar nyelv ízeinek a „kóstolgatása". Mindkettőjüknek kedve szottyant szétnézni a határban, no meg ha már kinn vannak, megpróbálnak lőni is valamit. Az inas szólt a kocsisnak, s néhány perc múlva a kocsi már ott is állt a kastély lépcsőjénél. Az angol vendég először látta a parádés kocsist, annyira megtetszett neki, hogy csodálkozásában majdnem felkiáltott. Egész úton próbálta szóra bírni, hogy nyelvi emlékként hazavigye magával a kocsis szavakba öntött gondolatait. Minden próbálkozása kudarcot vallott. Végül azt mondta Ambrózynak: — „Otthon nekem is volt egy ilyen kocsisom, az is éppen ilyen bajuszt viselt." Erre sem jött egy vakkantásnyi válasz sem. Egy év eltelte után újra eljött az angol úr, szintén kikocsiztak. Egyszer csak hátrafordult a kocsis, és ezt kérdezte: - Oszt ő is pödörte? Hegedűs Dezső gyűjtése