Nagy Ferenc: Rétközi anekdoták - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai IV. Füzetek 5. (Nyíregyháza, 2004)

Csak az úri fajtának kellett tanulnia a jó modort, a helyes viselkedést. A becsületes parasztembernek a vérében volt a tapintat, az embertársai iránti tisztelet. Kebles, szép teremtés volt Mihály bácsi lánya. Amikor eladósorba került a szülők úgy gondolták, hogy válogathat a módosabb legények közül is. Nem is volt ínyükre, hogy a Csontos Kovácsék katonaviselt fiát minden este hozzájuk töri a nyavalya. Ügy bámulja Mariskát, mintha a napba nézne! Csak szegény az is, mint ők - gondolták, és hát a lánynak sem tetszett a málészájú udvarló. Apróbb jelekből bizony már más megértette volna, hogy „kitették a szűrét", de a legény hajthatatlan volt, jött minden este rendületlenül. Vacsoráztak éppen, mikor megint betoppant. Görhét ettek, kukoricalisztből készült pogácsát. Nem hívták, mégis az asztalhoz telepedett. Felváltva bámulta a lányt és a gyorsan fogyó görhét. Nagyokat nyelt, de a falatozókat ez sem zavarta. Már csak egy görhe volt a tálon, amikor nem bírta tovább türtőztetni magát. - Mihály bátyám - mondta - az Üristenit neki! Én már csak veszek egy görhét! Kikapta a tálból az egyetlen pogácsát és két harapásra elnyelte. A legény még téblábolt egy kicsit, majd hazaindult. A gazda a kapuig kísérte. — Fiam — mondta neki búcsúzóul — tudod, máshol is sütnek görhét! Nagy Ferenc gyűjtése