Nagy Ferenc: Rétközi anekdoták - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai IV. Füzetek 5. (Nyíregyháza, 2004)

A borbélyműhely hajdan a társasági élet egyik központja volt. Vasárnap délelőttönként mindig zsúfolásig megtelt kikapcsolódásra, baráti beszélgetésre vágyó emberekkel. Béla úr műhelye Ibrányban mindezeken túl más vonzerővel is rendelkezett. A mester felesége, Emma néni titokban jófajta borocskát mért itt — ahogyan mindig is hangoztatta: nem a haszonért, csupán azért, hogy a kuncsaftok könynyebben agyonüthessék az időt. Persze olyan titok volt ez, amelyről mindenki tudott. A feleségek időközönként meg is jelentek a műhely ajtajában érdeklődni, hogy készen van-e már az ember? A hírszolgálat jóvoltából azonban mindannyiszor csak azt látták, hogy a férjuram éppen bepamacsolva ül a tükör előtt. Béla úrnak - aki egyébként a falu tűzoltóparancsnoka is volt - tilos volt borozgatni, no nem azért, mintha ettől bizonytalanabbá vált volna a keze! A mámor titkos énjéből szabadított fel valami furcsát, mely egy dilettáns hadvezér, egy rikácsoló kisbíró és egy tehetségtelen őrmester furcsa keverékéhez hasonlított leginkább. Hiába volt Emma néni minden tiltása, mégis gyakran megesett, hogy dél felé már Béla úr vezényszavaitól volt hangos a műhely. — Gyerünk azzal a habbal! Ne sajnáljuk, kérem! így ni, volt tűz, nincs tűz! S pillanatok alatt fehérre mázolta vendége arcát. — Egy-kettő, egy-kettő, húzzunk bele, kérem! Ez kézi fecskendő, nem a szomszédasszony alsószoknyája - ezt meg lehet markolni! Ügy bizony! Borotvája ördögi táncot járt a fenőszíj lapján. — Fel a hegyibe! Mindig csak a hegyibe — csattogtatta vadul ollóját —, hogy attól lehetett tartani, kárt tesz valakiben... Történt egyszer egy ilyen vidám napon, hogy a szomszédos utcában valóban tűz ütött ki. A hír hallatán Béla úr vendégeivel a tűzoltószertárba rohant a fecskendőért.