Nagy Ferenc: Rétközi anekdoták - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai IV. Füzetek 5. (Nyíregyháza, 2004)

Mindenki előtt ismerős a jelenet: szoptatós kismama bárhol tartózkodik bébijével, ha az nyöszörögni, sírni kezd, a legjobb csillapítószerhez folyamodik, felkínálja emlőjét nyugtalankodó kicsinyének. Különösen igaz ez a roma asszonyokra, őket nem zavarja, ha gyermekek, ha más nők, ha férfiak vannak közelükben, szükség esetén megkísérlik megszoptatni a gyermeküket. így történt ez egy alkalommal a kisvonaton is. Az Ibrány-Temető megállónál felszállt a vonatra egy sudár termetű, fiatal, barna bőrű menyecske, ölében egy pólyás babával. Előtte szállt föl a szerelvényre a férje is. Takarosan kicsenderítették magukat. Az asszonykán ragyogó, tisztára mosott, a szivárvány minden színében játszó, ezerarcú ruha. Ölében a csecsemő a kékes színű pólyában lehunyt szemmel pihegett. Aludt. A mozdony induláskor nagyot rántott a vonaton, s erre a nem éppen finom mozdulatra felébredt a baba, s a szokatlan helyen és körülmények között nyöszörögni kezdett. Az anyja csucsujgatta egy ideig, majd amikor sírni kezdett a pulya kigombolta a blúzát, elővette a mellét és próbálta az egyre jobban hangoskodó kicsinye szájába juttatni. Sehogyan sem akart sikerülni. A kalauz már a szomszéd padon ülőknek adta a jegyet, amikor hangosan megszólalt az aszszonyka, gyermekét kérlelve: — Kapd be Kálmánka, mert bekapja a kalauz bácsi! Az utasokból kitört a kacagás, a jegyvizsgáló pironkodott. Az esetből bizony szólás lett, amit ma is használnak. A „nemakarom" esetekkor mondják: „Majd bekapja a kalauz bácsi!"