Nagy Ferenc: Rétközi anekdoták - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai IV. Füzetek 5. (Nyíregyháza, 2004)

Szinte mindig ült néhány ráérő és zsebében némi pénzt is csörgető férfi Szász András kocsmájában. Ez az italmérés Ibrányban majdnem a falu szélén állt, és fogadta a Nagyerdő felől a faluba érkezőket. Az ivóban nemcsak ücsörögtek a szikkadt torkúak, hanem gyakran oda-odaszóltak András bá'-nak, ha kiürült előttük a butella, hogy tegyen az asztalukra még egy tele ibriket. András bácsi szava járásával válaszolva — Azért vagyok itt! — azonnal teljesítette a kérést. Hogy a vendégek késedelmet ne szenvedjenek, mindig kéznél volt az öreg, szeretett ő is bele-beleszólni a beszélgetésbe. Víg kedéllyel áldotta meg a Mennybéli, soha nem dühöngött, derűs lélekkel fogadott és viselt el őt érintő kellemetlenségeket is. Egy alkalommal két társaság tért be a búfelejtőbe. Két asztal mellé ültek le, rendeltek, iddogáltak. Kis idő múlva az egyik csoport „vezére" megszólalt: — András bátyám! Hozzon még egy butellával! — Azért vagyok itt! — jött a gyors válasz. Azzal felkapta az asztalról az üres üveget, s belépett a kármentőbe, azonban egy minutumnyi idő multával ki is fordult a lécekkel elrekesztett kis helyiségből. Valamit morgott magában, és kezében egy üres korsóval kiment az ivóból. Néhány perc múlva visszatért a tele vesszőfonatos edénnyel. Amint belépett az ajtón, rögtön észrevette, hogy senki nem ül annál az asztalnál, ahova az újabb butellát rendelték. Megkérdezte a másik társaságtól, hová lettek a legények. — Elmentek! — kapta a feleletet. - Nem mondták, visszajönnek-e? A bor árát nem hagyták nálatok? Hiszen nekem nem fizettek! - Nem! - Hát akkor én minek vagyok itt?! - tört ki a bátyóból.