Nagy Ferenc: Rétközi anekdoták - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai IV. Füzetek 5. (Nyíregyháza, 2004)

A közigazgatási reform a temetkezések új rendjét is szabályozta. Helyi rendeletet kellett alkotni, amelyik megtiltja az évszázados hagyomány gyakorlását, a háztól való temetést. Gondoskodik ravatalozó építéséről, szabályozza az elhunyt szállítását. Ibrányban ellenérzéssel fogadták a tervezetet, maga a testület — a máskor könnyen irányítható tanács - is zúgolódott a bevezetése ellen. A törvényt azonban végre kellett hajtani. A helyi rendeletet a tanácselnöknek kellett előterjeszteni, aki maga is ellenezte annak passzusait. A szöveget a szakmailag képzett titkár készítette. A testületi ülésen az elnök, mint saját előterjesztését kezdte olvasni a tervezetet. A teremben fokozatosan nőtt a feszültség, egyre nagyobb lett a zúgolódás. A nyugdíj előtt álló, sokat próbált elnök sokáig fegyelmezte magát, ám egyszer csak megállt, ledobta az asztalra a kezében lévő papírlapokat és elkiáltotta magát: „na hát aztán, ezzel már én se értek egyet!" A titkár közbenjárására a furcsa előterjesztést persze a testület mégis egyhangúlag megszavazta, de sokáig mondogatták a faluban, hogy „nem ért egyet, mint az elnök a saját előterjesztésével". Sulyok József 1981-ig dolgozott a faluban, akkor Tiszavas váriba vezényelték, hogy a várossá válás nehéz és bonyolult folyamatában vezetőként ott dolgozzon. Anekdotáinak, történeteinek egy része a kötetben olvasható, de emlékezete még egy újabb kötetre valót rejteget. Amikor első ízben járt a faluban a szolgálati lakását megnézni ködös, koraőszi idő volt, zuhogott az eső. A sár miatt a lakást csak a vasúti talpfákon egyensúlyozva lehetett megközelíteni. Az előző bérlő elszaladt a boltba vásárolni, a lakást a feleségére zárta, aki pironkodva nyitott ablakot, amikor a vendégek megérkeztek. Kiadott egy hokedlit, így bemászhattak az ablakon a leendő VB titkár, szemrevaló, miniszoknyás felesége és az őket kísérő járási tanácselnök. Az új lakók, nem egészen tíz esztendő múlva, immár gyermekükkel együtt megsiratták ezt a sáros, poros családi fészket. Megsiratták azokat az embereket, akik tisztelettel, szeretettel vették körül őket, akikhez a jókedv, humor, a nevetés úgy hozzátartozott, mint a falu kisbírójához a pergődob.