Ünnepek és hétköznapok a történelemben - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai IV. Füzetek 3. (Nyíregyháza, 1999)

Páll István: Egy ház az Észak-Tiszántúlon, avagy mit olvashatunk ki egy levéltári forrásból?

Ami a leírás első átfutásakor is szembeötlik, az az épület szerény volta. Nem egy nagyobb kúriáról, pompás épületről esik itt szó, hanem egy régi, elavult, bizony omladozófélben talált házikót sejtet a „rossz ajtó", „rossz kémény", „korhadt ágas" és a „düllő félben álló fal". Hogy mégis érdemes vele foglalkozni, azt elsősorban a tüzelőberendezések leírása bizonyítja. De ne szaladjunk előre, hiszen előbb az épület külső képét, alkotó anyagait kellene számba vennünk. Haladjunk felülről lefelé, tehát vegyük először a födémet és a tetőt szerkezetestül. A tető födémét és szerkezetét a bennük található gerendák és szarufák alapján viszonylag könnyen magunk elé képzelhetjük. A tetőszerkezetet tartó kilenc keresztgerenda végei a két falon végignyúló oldalgerendákon nyugszanak, míg közepüket mestergerenda támasztja alá. Eddig semmi különös, vidékünkre speciálisan jellemző vonás nem lelhető fel; ami már érdekesebb, az a „104 dirib darab deszka padlás" sor. Ebből arra is következtethetnénk, hogy nem a legszegényebb rétegekből került ki a ház gazdája, hiszen a vagyontalanok általában a közvetlen környezetükben található építőanyagokon kívül nemigen használtak mást épületeik megépítésekor. A nádból, sövényből készült padlás gyakoribb volt a szegényebbek épületeinél (arányuk az 1840-es évek végén néhány közép-nyírségi településnél 50 és 75 % között mozgott), a deszkafödém itt inkább a módosabbak lakóházaira voltjellemző. A XIX. század közepén a lakóházak deszkával történő lepadlásolásolához a Nyírség ezen részein fenyődeszkát használtak. Mivel ez a fafajta nem tenyészett a homokon, azt a hegyvidékről, a beregi és a máramarosi erdőkből vízi úton szállították az Alföld irányába. Vásárosnaménynál és Tokajnál a Tiszán hatalmas folyami kikötők voltak, ahol az odáig tutajnak összeállítva leúsztatott szálfákat, gerendákat, deszkákat szétszedték, kereskedőknek eladták, akik aztán vagy feldolgozatlan állapotban, vagy pedig feldolgozva adták azokat tovább az építkezni szándékozóknak. Régi házak bontása során még ma is lehet látni 3-5 cm átmérőjű lyukakat a deszkák vagy gerendák végei közelében, ami minden esetben tutaj formájában leúsztatott anyagra vonatkozik, tudniillik a kifúrt lyukakba facsapokat vagy gúzst kötöttek, így erősítve azokat egymáshoz. Egy XIX. század közepi összeírás adataiból készült statisztika alapján korábban már kimutattam, hogy főleg a megye belsejébe vezető országos utak mentén fekvő települések lakóépületeinek födémé készült fenyőből, aminek az az egyik magyarázata, hogy az akkoriban sokszor járhatatlan kisebb utak igencsak