Ünnepek és hétköznapok a történelemben - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai IV. Füzetek 3. (Nyíregyháza, 1999)

Margócsy József: Régi iskola – régi diákélet Nyíregyházán

26 fiú született 1919-20-ban, a többi mind idősebb, négyen 5, ill. 6 évvel korosabbak, mint a többiek. A szülők foglalkozása szerinti megoszlás négy nagyobb csoportját írom ide: 12 fiú édesapja nyugdíjas (!), 14en köztisztviselők, szabad értelmiségiek, 8 apuka kisbirtokos (kisbérlő), 6-an kereskedők, s ez az arány jellemző a többi osztályban is. Ez a meglehetősen vegyes összetétel, emlékezetem szerint inkább szerencsénkre szolgált, mert iskolai „szempontok" szerint volt, lehetett tekintélye valakinek: ez pedig a tudás, a tanulmányi eredmény. S bár többen is voltunk jelesek, egyetlen igazi jó tanulónk volt, Medgyessy Pali. Ő „az osztály esze", aki természettudományi érdeklődésű, de természetesen ő nyeri a történelmi Kossuth-pályázatot. Oklevelezése után azonnal egyetemre kerül, hamarosan kandidál, majd a matematikában akadémiai doktor és sokat publikál korai haláláig. Ernőnk országos tornászbajnokságon középiskolai első lett nyújtón két tanév végén is: elismertségét azért nem akadályozza, hogy olykor latinból javítózott. Az osztályunk hangulatát jellemzendő, bátran írom, hogy nyolc év alatt eléggé megismerhettük egymást: nyilvánvaló volt, hogy ki él szegényen, kinek volt a tánciskolái össztáncon szmokingja, ki való dzsentri családból, bár már a predikátumon kívül nem maradt más emlékeztető a Jobb" időkre, és így tovább. És a rövid összegzés: valahogy minden tanárunk is jól tűrte, élte, fogta fel osztályunkban kinek-kinek a másságát. Legjellemzőbbnek azt tartom, hogy amikor elkövetkezett a hittan óra, akkor ki-ki ment a szokásos külön terembe, evangélikusok, reformátusok, zsidók, majd kicsengetés után megint együtt voltunk az osztálytermünkben, „mintha mi sem történt volna". (Mivel igen kevés a római és görög katolikus az osztályunkban, nekik nem a tanrendi időben volt hitoktatásuk, hanem külön, éppenséggel a parochián, több összevont csoportban.) Protestáns egyházi ünnepeken nálunk tanítási szünet van, templomba járással: mások saját ünnepükön, természetesen, nem jönnek. Ezt tudtuk, tudomásul vettük, így éltünk együtt és zavartalanul. Akárhogyan erőltetem az emlékezetemet, már csak felnőtt koromban „vettem észre", tudatosodott bennem, amikor már Palink ügyvéd volt a városban, hogy ez a fiú, aki nyolc évig osztálytársunk: cigány. Pedig nem kellett hozzá antropológus, hogy ezt felfedezhessük. Tudtuk, nem törődtünk vele. Pali szegény fiú, egy távolabbi járásból hozta ide a falu papja, ő taníttatta — de kit érdekelt más. Pali jól beillett a társaságunkba, ráadásul kifogástalan viseletű és tanuló, jó rendűnél sohasem volt