Ünnepek és hétköznapok a történelemben - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai IV. Füzetek 3. (Nyíregyháza, 1999)

Margócsy József: Régi iskola – régi diákélet Nyíregyházán

kereskedelemben, iparban kiemelkedő teljesítményt nyújtók tehát csak az utóbbi kitüntetések elnyerésével használhattak magasabb címeket. Ez itt csak megközelítő képnek tekinthető ebben a szövevényes szokás, ill. hivatali rendben. Egyébként régebben is, ma is általános eljárás, hogy valakit feljebb címeznek: alacsonyabb rendű egyetemi oktatót professzornak, körzeti orvost főorvosnak stb. „A világ így megyén.") Az érettségi alattiaknak is illett valamit a nevük elé írni, dukált nekik két betűt nevük elé biggyeszteni 71 c. formában, értsd: „Tisztelt cím" vagy „Tisztelt címzett" Kovács János Úrnak, s a levélbeli megszólítás ugyanígy következhetett. Sajátságos, hogy manapság, amikor a régi címkórság nem az említett lépcsők szerint kerül kifejezésre, a napi gyakorlatban a t. c-t nem is ritkán láthatom egyébként ismeretlen levelezömnek hozzám intézett levelében, borítékján... Ez a címskála egyfajta kifejezése a társadalmi fegyelemnek, alá- és fölérendeltségi viszonynak, helyzetnek, s ez határozottan tükröződött ifjúságunk iskolájában is. Az iskola arra a társadalmi életformára nevel, amelynek idejében működik: annak a társadalomnak nevel fegyelmezett, munkájukat majd szakszerűen, pontosan végző állampolgárokat. Bent az iskola falai között is fegyelmet kíván: ennek sarkalatos alapelve a tanári tekintély, amelyet biztosít a diákok szellemi alsóbbrendüsége, a tanári minősítés egyeduralma. A tanár magasabbrendűsége tudatában előad és számon kér, osztályoz-minősít fellebbezhetetlen hatalommal. Feladja, kikérdezi a leckét, osztályozza a hallottakat, elbírálja a diák magatartását, viselkedését — szintén számokban is kifejezve. Az az ideális diák, aki hibátlanul megfelel az iskolai fegyelmi szabályzatoknak, bemagolja a tananyagot, könyvnélkülit, együtt röhög az osztállyal, ha a tanár „viccelődik", netán éppen valamelyik osztálytársuk kigúnyolása kapcsán, készséggel segíti fel a tanár kabátját, lakására viszi a kijavítandó dolgozatokat stb. A tanár csak az osztályteremben foglalkozik a diákokkal, a folyosón nem illik, nem szokás megszólítani. Vagyis: azzal a diákkal elégedett a „bérmunkás tanerő", akivel nincs probléma és akinek nincs kérdése, kételye, vagyis önállóan nem gondolkozik, így érdeklődését nem fejezi ki szóban. Csak azt feleli, mondja vissza, ami a lecke, a feladat — bármilyen formában. Mi lényegében egy ilyen iskolába kezdtünk járni, és kb. 12-13 éves korunkban jöttünk rá, hogy már nem minden tanárunk ilyen. Jöttek fiatalabb, éppenséggel a mi időnkben, velünk „kezdő" tanárok, akikben az