Előadások a történeti segédtudományok köréből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár kiadványai IV. Füzetek 1. (Nyíregyháza, 1998)

Ulrich Attila: Bevezetés a numizmatikába.

egylapú veretek voltak (egyik oldalukon volt éremkép), verésükhöz te­hát csak egy verőtő kellett, ami meggyorsította a pénzverést, így lehe­tővé vált a nagy tömegű előállításuk. Megjelenésük pedig szintén va­lamilyen gazdasági válsághelyzettel függött össze, mégpedig azzal, amelyet a keresztes hadjáratok megindulása eredményezett. A brakteáták gyorsan bekerültek a pénzforgalomba a X1I-XIII. század­ban, amit a Magyar Királyság területén előkerült leletek is bizonyíta­nak. Az Árpád-kori pénzverésünk problémáira (pl. az évenkénti pénzbe­váltás, pénzrontás rendszere) Károly Róbert találta meg a megfelelő reformokat. Ez a folyamat 1323-tól 1336-ig tartott, és sok kudarc után próbálkozásait siker koronázta. A király 10 pénzverő kamarát állított fel az országban a kamaraispánok felügyeletével, az ellenőrzés bizto­sabbá tételére bevezette a verdejegyeket (pl. később K-B=Kör­möcbánya, N-B=Nagybánya, C-M, M-C=Kassa stb.). Pénzrendsze­rében megtartotta ugyan az ezüstalapú dénárrendszert, de a kereske­delem nagyobb igényei miatt aranyforintot veretett, amely egyben számítási pénz is volt (magyarázatát ld. később). A forint sikerét bizo­nyítja, hogy Európa sok országában a forint elnevezés szoros kapcso­latban állt a „magyar" elnevezéssel (pl. Skandináviában „ungarsk gulden", Németalföldön „hongaarsche dukaat", Felső-ltáliában „ongaro" névvel verték). Pénzrendszerében 100 dénár=20 garas= 1 aranyforint értékű volt. Igen fontos kiemelnünk, hogy / Miksa német-római császár (1493-1519), aki I. Ferdinánd apja volt, Weisskunig című könyve (1514) alapján — amely lényegében Miksa apjának életrajza — kö­vetkeztethetünk a középkori pénzverési technika és pénzverés folya­matára. A könyv egyik metszete egy XV. századi pénzverőműhelyt áb­rázol, amelyben a vert pénzt nem darabra számolták, mint eddig álta­lában, hanem a használt pénzlábat (az egységnyi súlyt) súlyegységgel mérték, azaz ún. al marco (márka vagy súly szerinti) pénzverés folyt. A korai középkorban a kezdeti stagnálás után főleg az itáliai város­államok révén felvirágzó levantei kereskedelem alapján szükség volt egy nagyobb értékű és értékálló pénzre, hiszen az eddig használt kis értékű ezüstpénzek (obolus, dénár, garas), amiket már hordókban

Next

/
Thumbnails
Contents