A személyes történelem forrásai - A MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára kiadványai I. Évkönyvek 20. (Nyíregyháza, 2014)
NAPLÓK, VISSZAEMLÉKEZÉSEK - Gottfried Barna: Szántó Lőrinc székely tüzér visszaemlékezése katonaidejére, 1911–1914
Gottfried Barna segítségével sem [korábban]. Tizenkét jóakaratú ember, mégpedig olyanok, kiket én válogattam magam mellé, az a küllőbe belemarkolt. Nem könnyen, de kiszedtük szegény hadnagyomat, Krinnert, sajnáltam, csupa iszap, csupa sár a ruhája. Ő nem bánta, csak hogy ott lehetett velem. Neki sem engedték, hogy lóval jöjjön. Mikor annak két órája múlt, hogy elbúcsúztunk, megint viszont láthattuk egymást. Össze voltak állva az ezredes mellé, és úgy vártak. Csak zugsführer Szántónak gratuláltak. Az embereim sorakoztak. Megdicsértem őket. »Hát ez kicsoda, honnan jött ez ide [mármint az orosz]?« Kérdezte az ezredes úr. Elmondottam, egyet nevetett és megparancsolta, hogy vacsorát és cigarettát adjanak neki. Többé csapatjához nem ment vissza.60 Megint Turkán át visszavonultunk. Nagybereznán bevagoníroztunk, és Sáros megyében Bártfánál kivagoníroztunk. Egy kombinált hadosztályba vezényeltek, és Naiszandecen át, Tarnov felé harcoltunk. 1914. december 23-án Tuchownál, mint lovagoltam egy réten, mely elég veszedelmes volt, egy hegyi ágyú lövedéke a lovam alatt robbant, de nem sebesültünk, sem én, sem a lovam. Estére Tuchow északi oldalán egy magaslatra mentünk tűzállásba, ahol csak hajnalig maradhattunk, mert az előttünk lévő zászlóalj gyalogságot elfogták és elvitték. Nem sikerült kiszabadítani. December 24-én hajnalban Tuchowból dél felé vezető töltött út mellett foglaltunk lőállást. Megvirradt. Vastag köd volt, egy víz ott folyt el, mely a Dunajacbe szaladt. Amint a köd kezdett felszállni, a Tuchowba beszállásoltak is kezdették a faluból való kivonulásukat. Az orosz kezdette lőni az utat. A járművek hajtó nélkül maradtak. Szekerek feldőltek, lórudak eltörtek, lovak meg- döglöttek. Jöttek tüzérfogatok, a 15 centiméteres [átmérőjű lövedékek által robbantott] gránáttölcsérekbe beleestek. Amelyik a sáncon át akart hajtani, az biztos volt, hogy nem tud átjutni, mert a lórúd eltörik. Nagy nevű vezérőrnagy volt a különítmény parancsnoka, aki elkiáltotta magát: »Tüzérek, kik vállalkoznak arra, hogy az utat megszabadítsák? Kilépni!« Tizenegyed magammal kiugrottam és indultunk. Még először az embereket megkértem, hogy mindent vezényszóra kell csinálni. Nagy szerencsénk volt, mivel csak egy 15-ös taracko- sa volt [az oroszoknak, csak azzal lőttek]. Amíg egyik kilövés a másik után jött, két-három fogatot megszabadítottunk. Mikor a kilövést meghallottuk, azonnal gránáttölcsérbe feküdtünk. Az utat szabaddá tettük. 37 fogatot mentettünk 60 A Dnyeszteren való átkelés a 2. lembergi csatát követő általános visszavonulás (szeptember 9-11.) része volt, amely során a 2. hadsereget Magyarország védelmére a Duklai-horpadásba rendelték. A 38. hadosztály az Uzsoki-hágót védte az ország területére betörő orosz csapatokkal szemben. A 2. hadsereg Lemberg irányába indított támadása a 8. orosz hadsereget visszavetette, azonban a győzelmet nem lehetett kiaknázni, elrendelték a visszavonulást. November 2-án a 2. hadsereg újra a Kárpátok mögött volt, a 38. hadosztály az Ung völgyét védte. 94
