A személyes történelem forrásai - A MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára kiadványai I. Évkönyvek 20. (Nyíregyháza, 2014)
NAPLÓK, VISSZAEMLÉKEZÉSEK - Gottfried Barna: Szántó Lőrinc székely tüzér visszaemlékezése katonaidejére, 1911–1914
Gottfried Barna fölkapcsoltuk, minket otthagyva, erős ügetésben elmentek. Kerestem a lovam, nem találtam. Harminckét kilométert gyalogoltam. Bálint István bácsi vigasztalt, hogy ők is gyalogolnak. Csontosra értem, azonnal őrparancsnoknak osztottak be. Következő nap, november 3-án ütegünk Sóhátra lett irányítva. Zviedinek főhadnagy úrral elöl elmentünk, és az üteg csak két nap múlva jött utánunk. Percsénfalván [Perecseny] a lovainkat egy színbe rendeztem, és hogy mi is ott alszunk. Mikor le akartunk feküdni, jött egy nő. Kezdettünk beszélni, érdeklődött, hogy hová valók vagyunk. Végül kiderült, ő gyergyóújfalvi születés, a férje erdőkitermelésnél van, felügyelő, egy iparvonaton jár. Tűzifát hordanak az erdőről. Meghallotta, hogy Szántónak szólítanak, és azt mondotta, hogy az ő falujában is egy Szántó Ádám nevű kántortanító van. Ekkor mondottam, édes testvérem. Nem telt el egy óra, két tiszt és az én részemre vacsora és ágy volt vetve. Reggel korán indultunk Sóhátra. Egy olyan völgyön mentünk, ahol az Ung- nak egy ága, az iparvasút és a szekérút megfértek, de ha felhőszakadás volt, mindent vitt magával. Persze háziasszonyunk hideg kolbász és tejeskávé reggelit adott s még csomagot is készített. Illedelmesen megköszöntük, és máskorra is meghívtak. Kiváló, jó úton haladtunk. Megérkeztünk Sóhátra. Szállást csináltunk. Később jött az üteg is. Pár hétig voltunk Sóháton, de szabadban aludtunk. Féloldalú sátor volt, aláfértünk még 25-en is. Száraz bükkfa volt elég. A sátor előtti tűz világított és melegített. Engemet megint beosztottak az ezredparancsért járni. Bizony egyedül, minden nap Sóhátról 11 órakor indulni Nagybereznára az ezredparancsnokság- hoz az ezredparancsért és kimondott délután 5 órára megint Sóhátra vissza, éppen 58 km-t jelentett. Elő volt írva, milyen menetben kellett lovagolni. Nem volt idő Percsénfalván időzni sokat. Mikor a völgyön ügettem úgy csengett a patkó, mintha kovácsok vertek volna a vasra. A második héten megérkeztem Sóhátra, hát az ütegem sehol. Egy ismeretlen ruthén [ruszin] leány hozott egy cédulát, melyre írva volt, zugsführer Szántó jöjjön Havasközre. Rossz, vízmosásos, mindég emelkedő úton kellett lovagolnom még hét kilométert. Ez is egy völgy volt, de már nem csengett a patkó, mert csak lassan eregeltem [ereszkedtem]. Rám sötétedett. Mikor Havasközre értem, egy föde- les nagy hídon kellett átmennem. A híd végénél egy tüzecske pislákolt. Mellette a hídőrség. Megmondották, hol van az ütegparancsnokság, és indultam, amint a híd másik végéhez érek, egy orosz járőr is megérkezett, kiktől a puskákat elvettem, a hídőrséget odakiáltottam. Átadtam az őrségnek [az oroszokat], Az ezredparancsot átadtam az iskolában szállásoló ütegparancsnoknak. Kíváncsi voltam a két oroszra. Mire az őrséghez mentem, az egyik elszökött, a másik meg zsidó lévén csinálta az üzletet. Elmondotta, hogy már ötödik napja, 92
