A személyes történelem forrásai - A MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára kiadványai I. Évkönyvek 20. (Nyíregyháza, 2014)

NAPLÓK, VISSZAEMLÉKEZÉSEK - Gottfried Barna: Szántó Lőrinc székely tüzér visszaemlékezése katonaidejére, 1911–1914

Szántó Lőrinc székely tüzér visszaemlékezése katonaidejére, 1911-1914 kijelölt] ellenség által meg volt szállva. Este 9-10 órakor pontonhidat építettek hidászaink, és azon átkeltünk. Átkelés előtt lőállásunk a főúton, egy száraz víz­levezető árok mellett volt. Az árokra valószínű, a Maros áradásakor volt szük­ség. Az árokban és mellette igen jó kukorica volt, ahová az ellenségnek jelölt gyalogság befészkelődött. Ütegünket meg akarták rohamozni. Az elsőtiszt tü­zet vezényelt. Az ellenséges gyalogság csak kúszott előre. Figyelték, hogy most mi fog történni. Az egyik [löveg]kezelő a gyakorló töltényt földdel megtöltötte, és úgy tette be a csőbe. Elsütötték az ágyút, hát az ellenség visszaszaladt. Nem is kellett sokat lőni, már kaptuk a parancsot: »Fajierenstelen«, tüzet szüntess! Az úttesten, az ágyúmtól kb. 9 méter távolságban állott három szürke sap­kás tiszt. Karjukon és sapkájukon széles fehér szalag volt, ami jelezte, nekik szabad mindenhol figyelni. Egyik hozzám lépett és németül megkérdezte, me­lyik ezred és melyik üteg? Én feleltem, mire az elsőtiszt megérkezett, és az­zal beszélt tovább. Az elsőtiszt aztán közölte velünk, hogy [Ferenc] Ferdinánd trónörökös volt. A másik kettő báró Kárg [Karg] János altábornagy37 és Kö­ves vagy Kövesházi [báró Kövessházi Kövess Hermann] tábornagy38, hadosz­tály- és hadtestparancsnokok. Két hét sem telt el, tizedesnek voltam előlép­tetve, amiért egy Biris János nevű szász nagyon haragudott, mert ő áprilisban címzetes káplárnak volt előléptetve, de csak akkor lett valóság, mikor én, és rangeggyel voltam előléptetve, s így én voltam első [rangidős]. Következett a honvéd tüzérség39 felállítása, amelyiket a k. u. k. ezredekből szedtek össze. Háromszor kértem kihallgatásomat, hogy a honvédséghez jus­sak, de a harmadik kihallgatásomkor Koch ütegparancsnokom zárkát ígért, ha még kéredzkedni merek. A szászokat, románokat áthelyezte, de engem nem. Pár hónap múlva előléptetett zugsführernek. 37 Karg János, bebenburgi, báró (Bodenbach, 1859. szeptember 7 - Budapest, 1934. január 4.) ka­tonatiszt, 1907-ben vezérőrnagy, 1911-ben altábornagy, 1915-ben címzetes gyalogsági tábor­nok. 1914. augusztus 1. és 1914. november 22. között a 38. honvéd hadosztály parancsnoka. 38 Báró Kövessházi Kövess Hermann (Temesvár, 1854. március 30 - Bécs, 1924. szeptember 22.) katonatiszt, hadmérnök, az I. világháború sikeres hadvezére. 1902-ben vezérőrnagy, 1907-ben altábornagy, 1911-ben gyalogsági tábornok. Ettől az évtől kezdve a XII. nagyszebeni hadtest, majd a Kövess Hadseregcsoport (Armeegruppe Kövess) parancsnoka egészen 1915 szeptem­beréig, amikor átvette a 3. hadsereg parancsnokságát. 1918. november 1-jével az uralkodó ki­nevezte az osztrák-magyar fegyveres erők legfelsőbb parancsnokává, ő volt a Monarchia utol­só főparancsnoka. 39 A véderőről szóló 1912. évi XXX. te. rendelkezéseinek megfelelően 1913-ban, 45 évvel a Magyar Királyi Honvédség megalakulása után állították fel a honvéd tüzérséget. Az új alakulatokat a közös tüzérezredekből hozták létre, onnan tettek át megfelelő számú tisztet, altisztet, kikép­zett legénységet. 1913 januárjában alakultak meg a törzsek, februárban az ütegek és az egyéb alosztályok, március 1-jén került át a tisztikar, a legénység a honvédség állományába. 1914 ta­vaszán a honvéd tüzérség nyolc tábori ágyúsezredből és egy lovas tüzérosztályból állt. Az ez- redek négy, a lovas tüzérosztály három ütegből állt, ütegenként hat löveggel. 83

Next

/
Thumbnails
Contents