A személyes történelem forrásai - A MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára kiadványai I. Évkönyvek 20. (Nyíregyháza, 2014)
NAPLÓK, VISSZAEMLÉKEZÉSEK - Kujbusné Mécséi Éva: Egy gazdatiszt élete. Tóth János önéletírása
Kujbusné Mécséi Éva így folyt dolgom 1846-ig pompásan, jól és nagy megelégedésére az uraságnak s magamnak is. Ezen év elején azonban Kótajban a számtartó, Perjéssy Lajos meghalván, az uraság engem ide nevezett tiszttartónak, mely stációt 1846. március végén elfoglaltam. Itt már egyedül lévén minden, az eddig itt folytatott igen slendrián gazdálkodást más alakba akartam öltöztetni, de nehezen ment, mert pénz nem volt, termést se találtam itt semmit, keservesen tudtam némely intézkedéseimet is kivinni, de mégis sokat tettem erélyemmel s bátorságommal. Annyira, hogy ezen évben már 2000 pengő forint adósságot törlesztettem itt a báró kincstári adósságából dohánnyal. Itteni lakásom is kellemes volt. Nyíregyházán ekkor láttam meg legelébb kedves emlékű dicsőült szép nőmet 17 éves korában, s akkor egy látásra úgy megszerettem, hogy elhatároztam őt nőül venni. De a sors másként intézkedett. Ezen évben meghalt a löki tiszttartó, Jeney László, a hivataltól a helyébe kívánkozott a golopi, engem pedig visszakívántak Golopra tisztnek, az én helyembe pedig kedves nőm atyját, ki akkor, mint mondám, Nyíregyházán lakott s nem szolgált, tette az uraság az én befolyásomra tiszttartónak. Én hát Golopra mentem vissza 1847 januárjában s ott, mint tiszttartó szabadabban kezdém a gazdálkodást, alkalmazván már az újabb eltanult elveket. Akkor kezdtem váltógazdaságot a birtok egy részében, ekkor hoztam be Golopra az azelőtt soha nem módolt repce produkciót. Az uraság velem gondolt, rám bízott mindent, senki se szólt a dolgomba, tettem szabadon. De mégis nagyon korlátozott a pénztár üressége, mert annak ott mindig híjával valánk. De mégis jobban ment a gazdászat, mint addig, s már nemcsak hogy az udvart kitartottam, de tiszta jövedelem is állott elő. Én nagy kedvességben voltam az uraságnál, gyakran hivatalos az asztalhoz, hol egyszer-másszor sok grófokkal s bárókkal ismerkedém meg, mert behívtak az asztalhoz, valahányszor vendég volt ott. Ez így ment évről évre, én gazdasszonyt tartottam, s éltem úri módon, mert azt már megszoktam. De a munkában nem lankadtam soha, felette szorgalmatos valék. 1848-ban kiütött a forradalom. Báróm erdélyi commissáriusságában gyanúsíttatván a közvélemény által, ezen rágalom, vagyis inkább szenny, úgy éreztem, hogy engem is sújt, mert híve voltam uramnak. Ekkor összeszedtem néhány golopi ifjú parasztlegényt, s elmentem nemzetőrnek, s részt vettem a svinicai25 két ütközetben Schlick katonáival. Ez időben már kedves nőmet jegyesemmé tettem, s mivel ő mint jegyesem maga is küldött, azt mondván, nem jó magyar, gyáva férfi az, ki a haza veszélye idején otthon tétlenkedik. Ez okból is igen nagy örömmel mentem a hadba. Ez aztán csak két hétig tartott a legkegyetlenebb télben, mert széjjelkergettek 25 Svinica (Swinica, Lengyelország), a Tátra főgerince (2301 m) 66
