A személyes történelem forrásai - A MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára kiadványai I. Évkönyvek 20. (Nyíregyháza, 2014)
NAPLÓK, VISSZAEMLÉKEZÉSEK - Kujbusné Mécséi Éva: Egy gazdatiszt élete. Tóth János önéletírása
Egy gazdatiszt élete • Tóth János önéletírása Pestre készültem. Principálisom18 s a háziak mind érzékenyen búcsúztak el tőlem, s bementem Szent Mihálykor a debreceni vásárra, hogy onnan Pestre utazzam a jogi pályát folytatni. De a sors másként akarta. Ez időben több tanulótársam lévén még Debrecenben, azokkal összejöttem, s mint ifjak mulatozni, búcsút venni az élet delén egymástól, hogy ha az élet pályáján nem találkozunk is többé, emlékezetessé tegyük az elválást. Kávéházba mentünk s barátkozánk. Azon időben nagyban dívott a húszas és arany, mely halommal állt a kártya- asztalon Reitstettemél. Ifjú emberre csábító volt a látvány. Leültem vagy oda- álltam inkább a makaózók háta mögé, s tettem néha a blattra. Nyertem. Ez egész késő éjjel így folyt darabig. Később le is ültem azon reményben, hogy én megduplázván pénzemet pompás módon beállhatok juratusnak. Nem így történt. Elkezdődött a vesztés szaka. Vesztettem a rég zsugorgatott tőkéből is már sokat, s kábulva álltam fel az asztaltól. Cimboráim bíztattak, hogy majd visszajön még a [szerencsém], de mégis én azon különös kimagyarázhatatlan rossz érzéssel, miben már ekkor voltam, folytattam a játékot, s reggelre egy fillérem se maradt. Elvesztőm az utolsó krajcárt is. Levert és kétségbeesett lettem azon tűnődvén, hogy mit tegyek most már, hova legyek, mivel éljek. Jó barátim, mint mondtam, voltak Debrecenben, de megutálván magamat, azokat kerültem, hogy ne is lássanak, gondolván, hogy ők is utálni fognak ily elromlott erkölcs miatt. Jöttem-mentem egy velem kártyázó pankrottá19 lett diákkal egyik kocsmából a másikba, az jobban ismerte a kártya tempóját, mint én. Kért egykét húszast egytől, mástól, s néha nyert néhány forintot, amivel aztán ketten élősködtünk. így folyt ez pár hétig, mialatt én sem anyámnak pár hétig nem mertem megírni sorsomat, sem senkihez nem folyamodtam segélyért, a vak sorsra bízván állapotom kifejlődését. Azonban az én régi jó uram, az öreg Govrik úr megtudva valakitől, hogy én mivé lettem, felkerestetett és kivitetett ismét Zsákára nevelőnek. Soha elő se hozták, soha meg nem bántott vele senki, hogy ezen eseményt fel is említse nekem, tudták, hogy ifjúi tévedés és tudták, hogy kedélyemet ily beszéddel egészen levernék. Megkíméltek. Ismét az lettem, aki voltam, felüdültem és foglalkoztam erősen, de többé nem a joggal, hanem a paraszti élettel. Elhatároztam, hogy ha a sors előbbi utamon megakasztott, tehát más útra térek, gazdatiszt leszek. így tölték aztán pár évet, részint mint nevelő, részint mint gazda Zsákán. Ősszel örökké a Govrik úr tanyáján laktam, a nyomtatásra én lettem megbízva, s ekkor háltam még november végén is folyamatosan szabad ég alatt a garmada [?] mellett. Néha a hó is belepett fekvőhelyemben. Nekem mindez tetszett, s mivel kilátták belőlem, hogy 18 felettes, patrónus 19 gavallér 63
