A személyes történelem forrásai - A MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára kiadványai I. Évkönyvek 20. (Nyíregyháza, 2014)

LEVELEK - Kovács Ágnes: Károlyi Sándor és Barkóczy Krisztina levelezése

Károlyi Sándor és Barkóczy Krisztina levelezése

kellemes férje számára. Amikor például a 3. dunántúli hadjárat alkalmával Károlyi fejvesztve tért vissza a Duna-Tisza közére, hátrahagyva seregének egy részét, ami miatt Rákóczi erősen neheztelt rá, felesége is megfogalmazta, hogy „Édesem, meg nem foghatom... mi módon ütötték [támadták] meg, oly vigyázatlanul találván, azmint közönségesen beszéllik. Kegyelmednek szokása ellen lévén a vigyázatlanság, az pedig tudva lehetet, hogy közel az ellenség. S azt sem tudom, mi módon szakadot el Kegyelmed a többitül, s az kapitányok is."45 Ha Barkóczy Krisztinának volt igaza, Károlyi nem neheztelt a bírálatok vagy ötletei elutasítása miatt. Amikor például még 1708-ban manufaktúrát szeretett volna alapítani, s felesége a fizetőképes kereslet hiányára hivatkozva ellentmondott, akceptálta érveit. „Az hutafelállítás, Szívem, se testemnek, se lelkemnek nem kel. Az németet is nevettem, mikor a sok üveget Kassáig is elhur- coltatta, mégsem vették, s ő fizetet pedig a mesterembernek. Azért igen akarom, hogy fenhagyot Kegyelmed rajta."46 Később azonban, az 1711 utáni konszolidációs időkben Károlyi egymás után hozta létre, igaz, tiszavirág-életű ipari üzemeit. De még ekkor sem kezdett olyan vállalkozásba, amelyről ne értesítette volna előzetesen feleségét. Már csak azért is, mert mindketten takarékosak voltak, s nagyon megfontolták, mire költenek.

Férj és feleség abban is hasonlítottak egymáshoz, hogy az igazi nagyvonalúság mindegyikükből hiányzott. Károlyi, aki életében mindenért keményen megdolgozott, különösen azt ki nem állhatta, ha valaki úgy várt el tőle szívességet, hogy eszébe se jutott azt viszonozni. Az országgyűlés idején panaszkodott is feleségének, hogy bár ő 6 hónap alatt senkitől nem kapott „egy palaczk bort vagy egy kötél szénát vagy egy véka abrakot" sem, az „atyafiak, jóbarátok" tőle jócskán kértek bort. Természetesen adott, de legszívesebben hátat fordított volna nekik.47

A katolikus egyház megerősítéséért viszont sokat áldoztak. Számos templomot (Csengerben, Erdődön, Gelénesen, Kaplonyban, Nagykárolyban, Majtény- ban stb.) és rendházat építettek (Bátorban és Miskolcon a minoriták, Nagykárolyban a piaristák, Pesten a klarisszák részére), s Barkóczy Krisztina költségére 40 szegény diák tanulhatott Bátorban.48 Az is tény, hogy ha valakinek a teljesítményét nagyra értékelték, bőkezűen támogatták. Köleséry Sámuel, az erdélyi

45 Kovács, 2011. 58-59. Olcsva, 1705. április 18.

46 Uo. 216. Olcsva, június [22.?]

47 Kovács, 1994.1. köt. 157. Pozsony, 1712. május 26. és 180., Pozsony, 1712. július 14.

48 Kovács, 1988. 215-216.; Gyulai Éva: Kegyúr és káplán - gróf Károlyi Sándor és Kelemen Didák minorita missziója. In: Publicationes Universitatis Miskolciensis Sectio Philosophica, Tomus XIII. [2008.] Fasciculus 1. 71-95.

149