A személyes történelem forrásai - A MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára kiadványai I. Évkönyvek 20. (Nyíregyháza, 2014)
LEVELEK - Kovács Ágnes: Károlyi Sándor és Barkóczy Krisztina levelezése
Károlyi Sándor és Barkóczy Krisztina levelezése [visszahelyezését] kívánom."19 Mindketten úgy viselkedtek, ahogy egy paternalista főnemeshez és egy nagyasszonyhoz illik, mert Károlyi Sándor és Barkóczy Krisztina a 18. századi körülmények között is a 17. századi főúri házaspár típusát testesítették meg. Ebben szerepet játszott kelet-magyarországi mivoltuk is, amely Nyugat-Magyarországhoz képest másfajta szocializációt és másfajta életmódot jelentett még a legfelső társadalmi körökben is. Amikor Barkóczy Krisztina 1715-ben hónapokon át Bátorkesziben tartózkodott, nemcsak azt vette észre, hogy az országnak azon részén a szegénység nincs úgy megterhelve, mint a Tiszántúlon, hanem azt is csodálkozva tapasztalta, hogy a fő- és a köznemesség a társasági életben elkülönül egymástól.20 Életvitelük a grófi rangemelést követően és a látványos vagyonosodás ellenére se változott sokat. A férjet ezúttal az országos politika, a család jövője szempontjából fontos kapcsolatépítés és a birtokszerzés fosztotta meg otthonától, a feleség pedig, jóllehet a kelet-magyarországi uradalmak működésének rendjét is Károlyi szabta meg, azok közvetlen felügyeletét látta el az uradalmi tisztségviselőkkel együtt. Barkóczy Krisztina életében a korábbiakhoz képest az igazán lényeges különbséget s egyben kedvező fordulatot az jelentette, hogy a háborús állapot megszűnésével (bár 1717-ben tatárok törtek be rövid időre Erdélybe és Magyarország északkeleti részébe) helyreállt a közbiztonság, és a mezőgazdaságba visszatért, kuruc öntudatát feladó pór népnek, valamint a sváb telepeseknek köszönhetően sokat javultak a termelési feltételek. Egyébként azonban sokat kellett vesződnie Károlyinénak a gazdasággal a pénzhiány, néha a tiszttartók és cselédek alkalmatlansága, 1712 nyarától a svábok betelepítéséből adódó gondok-bajok és az időjárás szeszélyei miatt. 1712 nyarán például olyan szárazság volt, hogy alig termett valami, az állatok is elhullottak. A nép éhezett, még az uraság is szűkölködött, s Barkóczy Krisztina szenvedett a tehetetlenségtől. Férje azonban nem jöhetett, mert a szatmári megegyezésben játszott szerepe arra kötelezte, hogy jelen legyen az ország sorsát eldöntő eseményeken: „Repülnék, ha lehetne, de Szivem látod, nem magamért, hanem egész földért kelletik ide szenvednem s magadat is gyámoltalanul gondoskod- tatnom, kiért még csak köszönetét sem reméllek."21 Annak ellenére, hogy a házaspár kölcsönösen és tudatosan vállalta a gyakori különélést, néha kegyetlenül nehezedett rájuk a magány, amely a helyhez kötött, szinte mindig ugyanabban a körben mozgó Barkóczy Krisztinát sújtotta 19 Kovács, 1994. 2. köt. 376. Pozsony, 1722. június 15. 20 Éble, 1893. 105.; Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, Budapest, 1910. (a továbbiakban Takáts, 1910.) 89-90. 21 Kovács, 1994.1. köt. 172. Pozsony, 1712. július 3. 143
