Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 19. (Nyíregyháza, 2011)
Rákócziak kora - Sípos Ferenc: Szabolcs, Szatmár és Bereg vármegye a 18. század elején. Források a Rákóczi-szabadságharc első hónapjaiból
Szabolcs, Szatmár és Bereg vármegye a 18. század elején ottani felkelők alkalmas időben történő szétszórására, alázatos kötelezettségüknek megfelelően, Hűségtek tanácsát és közreműködését is kívánatosnak ítéljük. Erre való tekintettel Hűségteknek ez úton jóakaratúlag parancsoljuk elrendelve, hogy a zavargók említett fészkének szétverésére és kiirtására szükséges segítséget hűségesen biztosítsák, a várparancsnokok megkeresésére nyugta ellenében bármely helyen ingyenmunkával működjenek közre a várak erősítésében mindenütt, ahol azt rájuk bízzák; sehol se vonják ki magukat a megfelelő helyen kiadott szükséges rendelkezések végrehajtása alól, mert ezt meg kell tenniük Hűségteknek, akiket a továbbiakban császári-királyi kegyünkről biztosítva maradunk jóakarattal. Kelt Bécsben, ausztriai városunkban, június hónap 6. napján, az Úr 1703. évében. Lipót Mednyánszky Pál s. k. Hunyadi László s. k. 56. Szatmár, 1703. június 6. A szatmári várparancsnok levele Károlyi Sándorhoz, Szatmár vármegye főispánjához: dicséri eddigi intézkedéseit; Szabolcs vármegye nem mutat nagy lelkesedést a „csibészek" üldözésében, ott találnak rejtekhelyeket; Tarpán, Váriban vagy ahol tartózkodnak, rájuk kellene gyújtani a házakat Jelzet: MOL, P 392. Lad. 7. Ad No. 9. (latin) Méltóságos Báró Úr, általam igen tisztelt úr! Uraságodnak Köleséről tegnap írt levele nem kis örömömre szolgált, mert megértettem belőle azokat a dicséretre és elismerésre méltó intézkedéseket, melyeket a gonosz emberek lehetetlenné tétele érdekében tett. Nagy várakozással tekintek az elfogott ember kihallgatása elé, tőle valami érdemleges kicsikarása remélhető. Mindazáltal azon a nézeten vagyok, hogy a szabolcsiaknál nem sok ellenállásra találnak, ők ezeknek a csibészeknek üldözésében nem mutatnak nagy lelkesedést, ami kiderül abból is, hogy időnként a Szabolcs vármegyébe érkező rablók ott tartózkodásuk során egymással tanácskozni tudnak s valójában rejtekhelyekre találnak. Ha netalán azokban a községekben, esetleg a községben lévő házakban fel lehetne őket lelni mindenütt, ahol megvonják magukat, véleményem szerint még az sem volna elítélendő, ha a császári katonaság vagy hasonló szolgálatú személy valamilyen módon megsemmisíthetné őket, akár tűzzel, a házakból való kiűzés által is, a lángok martalékaivá dobva őket, főként e csibészek által kedvesnek tartott helyeken, amelyek mellettük elkötelezték magukat, mint Tarpán, Váriban, stb. Egyébként az én eltűnt német kapitányomról még semmi értesítést sem kaptam. 39
