Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 19. (Nyíregyháza, 2011)

Várostörténet - Kiss András–Kovács Kiss Gyöngy: A virágzó Kolozsvár és egy jómódú polgára a 16–17. század fordulóján

A virágzó Kolozsvár és egy jómódú polgára a 16-17. század fordulóján

jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a város elinduljon a gazdag civitas primaria megnevezés felé vezető úton. Ez a Filstichek és más polgári családok felemelkedésének ideje, ami viszont a vallásszabadság megszilárdulásához vezetett. A már említett vallásszabadság pedig János Zsigmondnak és a török fennhatóságnak köszönhető, mert a törökök a pénzt megkövetelték ugyan irgalmatlanul, de a hit dolgába sose szóltak bele.

Ekkortájt indul meg tehát a város felvirágzása, gazdagodása. Kezdetét veszi a céhek jelentőségének növekedése, a céhtagok jó minőségű munkái kelendő- ekké válnak, a mesterek a vásárokat járják készítményeikkel, megalapozva ezzel tehetőssé válásukat.14

Ezekben az években a kolozsváriaknak annyi pénzük van, hogy a királynak, illetve a fejedelemnek is kölcsönt adnak, aki ennek fejében zálogként a kolozsváriaknak adja át a sóaknákat, de az ennél is fontosabb harmincad jövedelmet is. A harmincad-számadáskönyvek átnézése rendkívül érdekes és izgalmas olvasmányt jelent. A jó városiak szigorúan nyilvántartották, mennyi bevételük, illetve mennyi kiadásuk volt, így pontosan elszámoltatták a kivitt vagy behozott portékák után beszedett harmincadot, más szóval vámot. Ezeket követve megismerkedünk a városi társadalomban kialakult, úgynevezett árus emberek tevékenységével. Ezek a kereskedéssel foglalkozó polgárok a déli, általában török földnek nevezett területektől kezdve egész Nürnbergig szekérkaravánokkal végigjárták az európai piacokat, vitték és hozták az árut. A kivitel többnyire nagy mennyiségben viasz, méz, méhser, különböző saruk, ötvösmunkák, és gyakorta szerepel a számadásokban a ma hüngaricumnak számító exportcikk, az égetett bor, más szóval pálinka, amit szintén jelentős mennyiségben szállítottak külhonba az árus emberek.15 A kivitellel kapcsolatban meg kell említenünk, hogy a pálinka kiszállítása jól jövedelmezett ugyan a kolozsváriaknak, ám ennél jelentősebb jövedelmet biztosított számukra az a kiváltságuk, hogy a városban kizárólagosan nekik volt joguk korcsmáltatásra, azaz saját termésű boruk árusítására.16 Ezt a kiváltságukat olyan szigorúan védték, hogy még saját főbírájukat, a már említett Szabó Ambrust is halálra ítélték, mert idegen bort hozott be a városba. Nézetünk szerint ez, a városban kizárólagosan fogyasztható és jó jövedelmet biztosító kolozsvári bor nem volt jó minőségű, ugyanis a kiviteli jegyzékekben nagy mennyiségű pálinka, azaz égetett bor, méhser

14 Vö. JENEY-TÓTH Annamária: Míves emberek a kincses Kolozsvárott. Kolozsvár, 2004.

15 Vö. PAP Ferenc: Kolozsvári harmincadjegyzékek (1599-1637). Kolozsvár, 2000.

16 Vö. JENEY-TÓTH Annamária: Szőlősgazdák, vincellérek és szőlömívesek Kolozsváron a 16-17. század fordulóján. In: Szőlőtermelés és borkereskedelem. Szerk. Orosz István, Papp Klára. Debrecen, 2009. 77-96.; KOVÁCS KISS Gyöngy: Kolozsvári szőlők és borok a fejedelemség korában. In: Emlékkönyv Egyed Ákos születésének nyolcvanadik évfordulójára. Szerk. Pál Judit, Sipos Gábor. Kolozsvár, 2010. 189-199.; KOVÁCS KISS Gyöngy: A megidézett múlt. Tanulmányok és forrásközlések. Kolozsvár, 2008. 10-21.

217