Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 19. (Nyíregyháza, 2011)

Forrásőrző intézmények és források határon innen és túl - Takács Zsolt Gusztáv: A tizedes meg a többiek. Tóth Elemér naplója

A tizedes meg a többiek

3 emberem. Azt mondja az egyik - látom, már föl van öltözve, kenyérzsák a nyakában - tizedes úr, meghalok, olyan beteg vagyok. Hát olyat mondtam neki, hogy le sem merem írni, és bement a faluba. Nem tudom, mit csináljak velük. Megint egy halottunkkal több van, egy román gyerek. Kilőtték a figyelőhelyéről, fejlövést kapott. Mire a kórházhoz értek, meghalt. így fogyunk lassan el, mint a hold, mindenki unja már. Mindenki azt kérdezi, mit hallottam, mikor váltanak le. Egyik ezt mondja, a másik azt, mindenki ábrándozik. Bizony, ideje volna. Már 9-dik hónapja, hogy szalmán alszom, 2 hónapja, hogy bakancsban és nadrágban. Csak nappal húzom le egy pár órára. Meddig fog ez így menni? Most is már alig bírok írni, olyan álmos vagyok. Ezt is csak azért csinálom, hogy teljen az idő, de borzasztó hosszú az éjszaka. Olyan sötét van, hogy nem lát az ember 5 métert. Csönd van, egy kutya ugat valahol a városban, és a malom ég tőlünk kissé jobbra, amit a tüzérségi lövedék fölgyújtott. Egy puska dörrent meg valahol messze. Most megyek ki, megnézem az embereket. Ahogy megyek ki, hát már hallom, hogy az egyik emberem horkol. Óvatosan odamegyek, ő csak alszik tovább. Szólok neki, hát letagadja, hogy nem alszik. Már nem is tudom, hogy mit csináljak velük. Most is dupla vacsorát hoztam nekik és mindent megteszek nekik, de nem ér semmit. Egyszer azon veszem majd magam észre, hogy írok itt a dekungban, aztán valamelyik muszka beköszön: Jó estét, tizedes úr! Mit csinál?

Szeptember 4. Mai nap is eltelt. Hajnalban egy kicsit lefeküdtem, 4 óra, mikor fölébredek. Kimegyek, hát olyan köd van, hogy nem látunk semmit, de a köd egyre nő. Tőlem balra a husztiaknál megszólal egy géppuska, utána a másik és valamennyi tűzfegyver mind megszólal, és tüzelnek erősen. Olyan köd borul a szigetre, hogy csak az eget látjuk. Már itt mellettem is lő a szomszéd huszti golyószóró. Megyek föl a hegyre, de nem látok semmit. A nap már süt, de a köd nem akar fölszállni. Az embereimnek hiába mondom, hogy feküdjenek le, nem mert egyik sem. Kilenc órakor lett vége a nagy zajnak. A köd is felszállt, és nagy csönd lett. Egész nap nem volt semmi. Most mondják, hogy átjött 50 orosz és 5 ment vissza. A többi halott és sebesült. Kihozták a vacsorát, ami nem ért 2 fillért. Utána kijött egy őrmester, aki újoncom volt, egyik legkedvesebb gyerek volt. Most aknavető szakaszparancsnok, és holnap innen akarja megfigyelni a becsapódásokat. A telefont is most szerelték, és azon keresztül hallottam, hogy a hetedik századnál három emberünk átment. Nagy harc volt köztük, a csónakjukat úgy széjjellőtték, hogy majd elmerült, tiszta vizesek lettek, de nem lett semmi bajuk. Egész este egy lövés nem volt, most is olyan csönd van, hogy az embernek az idegeire megy már ez is.

Szeptember 5. Reggel fél ötkor az emberek bejönnek, egy kint marad figyelni, utána én is lefeküdtem. Nyolc óra, fölébredek, csönd van az egész vonalon. Itt volt az őrmester fél tizenegykor. Megkezdte az aknával a belövést. Először a sziget csücskét és végig a partot, aztán itt előttem egy pontot és még egyet. Még egy fényképet is csinált a golyószóró állásból. Távcsővel nézem a várost, de nem győztem a belövéseknek a végét várni. Éhes voltam, bejöttem a dekungba és ebéd után lefeküdtem. Öt óra, fölébredek. Egy térképvázlatot csináltam a szigetről és az állásokról. így a mai nap is csöndben eltelt, csak egy Rata [szovjet vadászgép] - ami még nem fordult elő itt - a husztiakat géppuskázta.

191