Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 19. (Nyíregyháza, 2011)
Forrásőrző intézmények és források határon innen és túl - Gottfried Barna: Szatmár vármegye levéltári anyagának megosztási tervei az 1920–1930-as években
GOTTFRIED BARNA Szatmár vármegye levéltári anyagának megosztási tervei az 1920-1930-as években1 A trianoni békeszerződést követő magyar-román vagyonjogi tárgyalások kapcsán, 1924. november 7-én Gorzó Bertalan, Szatmár vármegye volt levéltárnoka levéllel2 fordult dr. Németh Bélához, aki magyar részről állami megbízottként vett részt a megosztott vármegye vagyonának rendezéséről folyó tárgyalásokon. Levele válasz volt az állami megbízott megkeresésére, amelyben dr. Németh a vármegyei levéltár megosztásnak lehetőségéről tudakozódott a szatmári levéltárat több mint két évtizedig kezelő főlevéltámoktól. Bilkei Gorzó Bertalan, a „Szatmár vármegye nemes családjai" című, ma is gyakran forgatott genealógiai alapmű szerzője 1886-ban lépett Szatmár vármegye szolgálatába. Az érettségi után két évig jogi tanulmányokat folytató Gorzó 1898-ig vármegyei központi írnokként dolgozott. Abban az évben levéltárnoki szakvizsgát tett, és október 12-én vármegyei főlevéltárnokká nevezték ki. E minőségben munkálkodott egészen 1921 márciusáig, amikor is a román prefektúra elbocsátotta. 1921. március 4-én adta át a levéltárat. Az őrizetére bízott dokumentumok - a teljesség igénye nélkül: közgyűlési jegyzőkönyvek és mutatóik (1593-1904), Kölcsey Ferenc követjelentései, szabályrendeletek, egyletek nyilvántartásai, a nemesi vármegye iratai (1587-1848), az 1809-1813-as nemesi felkelés összes irata bekötve, a régi megyei törvényszék aktái (1514-1860) - mellett a múzeum kezelőjeként átadta pl. Szatmár vármegye régi levéltári ládáját, egy, az ecsedi várból származó Báthory-féle ágyút, 2 db 1802-ből származó nemesi felkelési zászlót és az ásványgyűjteményt.3 Még abban a hónapban Gorzó Csonka-Szatmár székhelyén, Mátészalkán jelentkezett szolgálattételre. A nős, kétgyermekes, levéltár nélkül maradt főlevéltámokot Mátészalkán nem tudták alkalmazni. A belügyminiszter rendeletére Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyébe került, ahol ideiglenesen alkalmazták: az iratselejtezési munkálatokban működött közre.4 1 Elhangzott a 16. Szabolcs-szatmár-beregi Nemzetközi Levéltári Napokon Szatmárnémetiben, 2009. október 8-án. 2 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár, IV. B. 757. Szatmár vármegye alispánjának iratai, (1868) 1872-1950 (a továbbiakban SZSZBML, IV. B. 757.), 144/1930. 3 Uo. 3398/1921. 4 Uo. 2164/1921. 159