Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 18. (Nyíregyháza, 2008)

Tanulmányok Szabolcs, Szatmár és Bereg megyék múltjából - Lakatos Sarolta: „Csak az emlék maradandó”. (Vásárhelyi Vera) Emlékképek Dr. Kállay Kristófné Vásárhelyi Vera életéből

Tollas Tibor az 1987 júliusában írt Bújócska Istennel c. versét, Szabó Ferenc költő 1988ban az Emlék - éden c. versét, Cs. Szabó László 1985-ben az Őszi óda c. versét neki ajánlotta, ahogy ő maga pl. a Szabálytalan négyszög c. novelláját 1975-ben „Csé Lacinak", írótársai róla alkotott véleménye közül néhány: Fáy Ferenc szerint (1974) „ Vásárhelyi Vera valami különös Istenáldást hordoz magában, írásai a nagy íróasszonyt mutatják, nagy írót apró mozaikokban"; Csíky Ágnes (1979): „ ...a te saját zászlód, emblémád, a felolvadás a természetben. "; Kerényi Magda (1988): „ ...nyelvedgazdagságát és árnyalatosságát mindig megbámultam. "; Tűz Tamás (1979): „Az emigráció egyik legjobb, de szerénysége folytán a nagyközönség által kevésbé ismert írónő, írásai a természet és művészet, lélektan, dráma, líra nemes ötvözete, az írásművészet legmagasabb szintjén."; Saáry Éva (1988): „A nyugati magyar emigráció legkiválóbb prózaírója. " Dedikációk a hagyatékával szintén a Kállay Gyűjteménybe került könyvtárának néhány kötetéből: Márai Sándor (1971, 1973) barátsággal ajánlja köteteit; Illés Endre (1980): „Egy váratlan felfedezés örömével, gyönyörűségével, fájdalmat keltő szépségével, az Elefánttemető írójának, Vásárhelyi Verának. " A természetjárás, barangolások, az olvasás és írás mellett a harmadik szenvedélye a festés volt. Első festőleckéjét még gyermekkorában Lőkösházán, Csernovics Erzsébet nagynénjétől kapta. A nagynéni már ekkor felfigyelt a gyermek tehetségére, hogy nem csak látja, de érzi is a színeket. Majd négy évtized múltán fogott legközelebb ecsetet a kezébe, amikor Triznya Mátyás tanítványa lett Rómában. A festő felesége, Szőnyi Zsuzsa, az egyik legjobb barátnője volt Vera asszonynak Rómában. Gyakran összejártak, közös családi programokat szerveztek, Vera asszony és férje rendszeresen részt vettek a nevezetes római Triznya „kocsma" rendezvényein. A Triznya házaspár rendszeresen olvasta Vásárhelyi Vera írásait, s amikor elolvasták A cethal gyomrában c. novellát, a nagy festő úgy találta, hogy „ Veruska színekben látja a világot, festenie kell. " Karácsonyi ajándékul egy komplett festődobozzal ajándékozták meg, majd gyakorlatilag a Maestro haláláig (1991) Vera asszony rendszeres festőleckéket kapott tőle. Vásárhelyi Vera szép akvarelleket hagyott maga után. Férjét imádattal szerető feleség volt, aki bizony sokszor, erején felül segítette, támogatta az érvényesülését. Saját kedvteléseit (írás, festés) is félretéve, kongresszusról kongresszusra kísérte őt, szervezte a kongresszusi asszonyprogramokat. Kállay Kristóf nagyköveti kinevezését követően a római diplomáciai élet sűrűjében is keményen helytállt, noha a hivatalos ebédek s vacsorák hetente-kéthetente követték egymást. Ő maga valójában nem kedvelte ezeket a „zajos" fogadásokat („papagájkalitkában" érezte magát), de férje tisztsége nem egyszer megkövetelte tőle a háziasszonyi teendők ellátását is. Beutazták Európát, a látott csodálatos tájak, az ottani emberek mind visszaköszönnek elbeszéléseiben, vagy fennmaradtak a még kiadatlan útinaplóiban. 1969-ben Vásárhelyi Verát felvették a Szuverén Máltai Lovagrendbe. Mint máltai dáma maximálisan igyekezett teljesíteni a vállalt kötelezettségeit. Ez a feladatkör közel állt