Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 18. (Nyíregyháza, 2008)

Tanulmányok Szabolcs, Szatmár és Bereg megyék múltjából - Gottfried Barna: Kurucok és internáltak Székelyek a vörös és a nemzeti hadseregben, ill. román fogságban, 1919-1920

helyezte, hogy azokat az elöljárókat, akik nem képesek ennek az elvárásnak megfelelni, parancsnoki tisztségükből felmentik.

32 1920. első hónapjaira a helyzet még súlyosabb lett. Erre utal az írás elején közölt rövid, Verbőczy Kálmánnal kapcsolatos idézet. A századost, akit eredetileg a vasi gyalogezredhez osztottak be, áthelyezték egy olyan alakulathoz, ahol nem volt székely és más erdélyi legénység, majd internálták. Áthelyezésével egy időben több fiatal, a vasi gyalogezredben szolgáló tisztet az Örkényi táborba szállítottak. Mi történt? Olyan jelenséggel, eseményekkel állunk szemben, amelyeknek a tüneteit ismerjük, az okok tekintetében azonban inkább csak feltevéseink lehetnek. A vasi gyalogezred I. zászlóaljánál 1920. februárjában leszerelési mozgalom indult el. Kezdetben 400 székely jelezte ebbéli szándékát, később a többség elállt ettől az elhatározásától és csak 180-an szereltek valóban le. A megmaradt állományt - fegyelmezési céllal - szétosztották a II. és a III. zászlóalj között. A I. zászlóalj fiatal erdélyi és székely tartalékos tisztjeinek vonatkozásában a Magyar Nemzeti Hadsereg Fővezérsége azt a döntést hozta, hogy csak a szervezetszerű tiszti keretet tartják meg, a „fölösleget" más alakulatokhoz osztják be, ill. egy állomáshelyen vonják össze „megrostálás" céljából, ahol katonai és erkölcsi tekintetben továbbképzik őket.

33 A fővezérség utasításában feltételezi, hogy a leszerelési mozgalom elindítója Verbőczy százados volt, aki a kaposvári körletparancsnoksághoz került, a többi tiszt pedig Örkénybe. Ezek a tények. Mi lehetett az oka a leszerelési mozgalomnak? Ha a Verbőczy és a többi fiatal tiszt habitusából, mentalitásából és 1918—19-es tevékenységéből, céljaikból indulunk ki, akkor az egyik lehetséges válasz az, hogy elunták a tétlenséget. A románok elleni támadás, Erdély visszaszerzésének lehetősége, az azonnali cselekvésre vonatkozó szándék és az ahhoz szükséges erő messze volt 1920. februárjában. Ezt a feltevést erősíti meg a Martonvásáron, 1919. november 7-én kiadott parancs, amelyben a következőket olvashatjuk: „ Sajnálattal tapasztaltam, hogy egyes - különösen fiatal tisztek — az ismételten kiadott tiltó rendelkezések ellenére oly kijelentésekre ragadtatják magukat... az entente missio tudomására jutva, a kormánynak és a fővezérségnek újjáépítő munkáját lépten, nyomon megnehezíti. A politikai és vallási kérdéseket, valamint a románok elleni revanche eszmét tárgyaló meggondolatlan kijelentések, különösen alkalmasak arra, hogy az illetékes tényező által nagy erőfeszítés árán jó irányba terelt ügyünknek beláthatatlan károkat okozzanak. A románokkal szemben tanúsítandó magatartást illetőleg meggondolandó, hogy ők jelenleg az entente szövetségesei, a velük foglalkozó kijelentésekben tehát a legnagyobb elővigyázattal kell eljárni. "

34 32 HIL, II. 1480. kt. 370. 33 VeML, XIV. 10. 3/3. 228. 34 HIL, II. 1025.3. számú tiszti parancs.