Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 18. (Nyíregyháza, 2008)

Tanulmányok Szabolcs, Szatmár és Bereg megyék múltjából - Galambos Sándor: ”Fejünk fölött a gránát és srapnel fütyölve járt” Varga György káplár jegyzetei az első világháborúból

legmagasabb hegy, ott van épp a Drina-parton, túl a Drinán már Szerbia van). Este odaértünk, nagyon fáztunk, nagy hó volt, a havat elhánytuk. Kiállítottuk a sátorlapot és keresgettünk fát. Tüzet raktunk és a sátorba egy kis szénát. Megszárazkódtunk, amennyire lehetett. Másnap már kisütött a nap, szép őszi napfényes idő volt. Hallottuk, hogy ott maradunk hosszabb időre pihenni. így is volt, ott voltunk vagy három hétig. Nagyon jó életünk volt, ment a nagy rablás. Csináltunk földkunyhókat, azokban voltunk. Disznót és marhát, egy-egy nyájat hajtottak a fiúk. Alma, dió, szilva aszalva, tyúk, liba, kacska, pulyka és méz volt annyi, hogy nem bírtunk vele. Kenyér az nem olyan bőven volt. Pénzünk is volt, de azt soha nem tudtuk költeni. Volt mivel a huszonegyet játszani a bakának, mert míg ott voltunk, addig volt ideje. Na de kellett is ez a fiúknak, mert nagyon le voltunk már csigázva. Sütöttük a húst és a szalonnát, kinek milyen tetszett. Reggel korán, mikor felköltünk, már a szakácsok elkészítették a kávét, és megittuk. Hozzáfogott ki-ki saját sálkájában

19 sütni, főzni. A sok zsírt úgy öntöztük a földre, mint a vizet. Minden svarom kerített magának minden napra egy friss disznót, marhát és apróbaromfit. Ami két- vagy háromnapos hús volt, azt már dobtuk el. Volt szolgálatunk is minden második nap. Azt gondoltuk, hogy már nem leszünk harcban. De nem jól gondoltuk, mert aztán következett még, ami soha nem volt, mióta a világ fennáll. Nemsokára hallottuk, hogy a csapatainknak november hetedikén át kell szállni a Drinán, Szerbiát okkupálni. Köztünk mindig azt hangoztatták a bakák, hogy mi nem megyünk Szerbiába. A tisztek kérdezték, ki akar önként menni át a Drinán csónakon vizsgálódni. A főhadnagy úr Haizler parancsa alatt voltak egynéhányan, akik vállalkoztak. Túl a Drinán volt egy kis szerb város, Banyabastya, oda kellett volna menni, de nem tudtak átmenni a Drinán, mert nagyon lőttek a szerbek. Nagyon mulattak abban a kis városban a szerbek, csak úgy hallott oda a zene, éljeneztek, hogy ők nem félnek a sváboktól, de tévedtek, mert egyszer csak odalövöldöztek a mi tüzéreink egynéhány gránátot, és eszük nélkül szétszaladgáltak a városból. A jó életmódban vártuk a következőt, de a következő rossz lett. Hozzánk jött a marskompánia is. November 4-én elindultunk a jó helyről, otthagytuk a sok jószágot. Mentünk megint Szrebrenicára, és este onnan tovább, közelebb a Drinához. Ott már jöttek a tüzérek, nagy ágyúkkal. Mondták, most érkeztünk Prágából, majd adunk most a szerbeknek. A hadnagy úr Bánó csak úgy örvendett, hogy most kapnak ki a szerbek. Mondta nekem, nézze csak, Varga, ezek adnak majd a szerbeknek, nem félek én már. 0 szegény szerencsétlen, civilben Ungváron volt ügyvéd. Megéjszakáztunk és mentünk tovább, míg végre közeledtünk a Drinához. Ott már állott a nagy ágyútűz, a szerbek túl a vízen, a mienk erről. Ez volt hatodikán, novemberben. Mi ott bújóhelyen voltunk, a katonaság. Kaptuk a parancsot, hogy visszamenni Szrebrenicához. így a mi zászlóaljunk visszajött. 19 csajka