Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 18. (Nyíregyháza, 2008)

Tanulmányok Szabolcs, Szatmár és Bereg megyék múltjából - Szabó Géza: Egy sikertelen kísérlet Nyírbátorban az adósságcsapda megszüntetésére az I. világháború idején

az ajánlat még 50 év alatt sem likvidálta volna, de azzal, hogy az Uniónál fennálló tartozás (legalább jogilag) lekerült volna az adósságlistáról, több vonatkozásban is levegőhöz juttatta volna az önkormányzatot. így a tartozásoknak többnyire az a része maradt volna meg, amelyet hosszabb idejű, 45-60 éves törlesztésre vettek fel,

22 de könnyített volna a megye és a község viszonyán is, kevésbé lehetett volna tartani újabb, szigorú szankcióktól, és az elkerülhetetlen további hitelekhez lényegesen jobb „községi önéletrajz"-zal lehetett volna hozzájutni. Az adósságcsapdát ez a terv tehát nem tudta volna egymagában megszüntetni, de mivel más megoldás nem volt, ultima rációként elindítója is lehetett volna a városvezetés mentalitás-váltásának. Valójában ez vezérelhette Szunyoghy Ferenc főszolgabírót is, aki a megyei törvényhatóságtól kapott felhatalmazás alapján a község ügyeit vezette, amikor a szokásosnál is hosszabb rendkívüli ülés végén határozatban fogadja el az ajánlatot a további tárgyalások alapjául. A főszolgabíró eredményt szeretett volna elérni, kevésbé róható fel neki, mint az elöljáróságnak, hogy a terv ismertetésekor szinte csak az kapott hangsúlyt, hogy mi előnyös a községre nézve. Nem tudjuk azt sem, hogy ki volt a kezdeményező fél, de az bizonyos, hogy nem friss ötletről volt szó. Ez az ajánlat nem is állhatott össze két nap alatt (július 5-től július 7-ig), de az előzmények, a jelenlegi közhangulat és az elöljáróság népszerűtlensége miatt az sem lett volna kívánatos, ha az derül ki, hogy egy ilyen fontos, nagy horderejű ügyben az elöljáróság közgyűlési felhatalmazás, vagy legalábbis támogatás nélkül titkos egyezkedésbe kezdett. Árulkodó volt a terv részletes, koncepciózus kidolgozottsága is. Az is nyilvánvaló volt, hogy egy ilyen, a Boni újabb gazdasági, regionális expanziójához a község által „nyújtható" lehetőség már régebben is foglalkoztatta a Boni vezérkarát, de mint mindenben, ők itt is biztosra akartak menni. A község szorult anyagi helyzete most a korábbiaknál jóval nagyobb üzletet kínált. Nem számítható ki még hozzávetőlegesen sem, hogy egy szeszgyárcentrikus termelési vertikum több mint ezer holdas bázissal milyen bevételt jelentett volna a Bóninak,

23 mindenesetre az látszott, hogy a központi telep tapasztalatai alapján Kispiricsén egy új központ jönne létre, amelynek fejlesztését a községnek még a versenyre hivatkozva sem lenne érdeke akadályozni, mert akkor részben szerződést szegne, részben pedig elesne a remélt bevételektől. A környéken a Boni kevés saját tulajdonnal és nem túl nagy bérletterülettel rendelkezett, ez az 1000 holdas komplexum összvolumenben jelentős volt a kb. hatezer holdas összbérlet területhez képest is. A községnek viszont többélű kardot jelentett a terv elfogadása. A pénzügyi állapotok az elfogadást, a várható következmények legalábbis a gyanakvó, óvatos mérlegelést 22 SZABÓ, 1999. 137. 23 Az üzemtörténet alaposabb feltárásának egyik izgalmas feladata lenne azt kikutatni, hogy a különböző termelési vertikumok nagyságrendileg milyen jövedelmet jelentettek a Bóninak, és mikor látták azt, hogy nem érdemes egy iparág tevékenységét tovább folytatni.